Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: tényleg el kell adni az utolsó rézkilincset is?

Szombat délre kiderül, hogy a Fidesz országos választmánya a délelőtti ülésén kiket jelöl majd a párt országgyűlési képviselő-jelöltjévé a jövő tavaszi választásokra - jelentette be egy mezőcsáti lakossági fórum előtt Kövér László választmányi elnök. A politikus szerint a párt szervezettsége jelentősen nőtt az utóbbi időben, jelenleg a tagságot vállalók száma eléri a harmincezret, és a Fidesz szervezetei jelen vannak az ország több mint 1100 településén.


Dátum: 2005-12-09 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:53:06.540150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László a szocialisták előre hozott kampányáról szólva közölte: a kormány közpénzből csak december 11-ig százmillió forintot fordít médiakampányra, de a kabinet politikai kampánytevékenysége a teljes ciklusban meghaladja az 5 milliárdot. Bírálta a koalíciót azért is, hogy miközben többek között a kisiskolák fenntartására és a gazdák elmaradt támogatásának kifizetésére nincs pénz, folyamatosan kampányol. A meg nem valósított ígéretek száma már meghaladja a hatszázat, ennek ellenére újabban már tíz évre előre ígérget a kormány.

A politikus teltházas lakossági fórumát többször szakította meg taps. Kövér László két és félórás beszédében számos, a jelenlévők által feltett kérdésre is válaszolt. Például a nyugdíjak értékállóságáról kijelentette, hogy azt eddig egyetlen kormány őrizte meg, az Orbán-kormány, amely nem vette el a 13. nyugdíjat, mint ahogy a 13. havi családi pótlék eltörlése is a Gyurcsány-kormány műve volt, sok minden más mellett.

A családi pótlék alanyi jogosultságának elvesztése sem a polgári kabinethez köthető, mert az a Bokros-csomag áldozata lett a Horn-kormány idején. És ez is mutatja: amikor a szocialisták vannak kormányon, valakitől valamit mindig elvesznek. Lehet, hogy valaki kap valamit, de csak akkor, ha azt mástól elveszik - tette hozzá.

A parlamenti képviselők állampolgárságára vonatkozó hallgatói kérdésre válaszul Kövér László azt mondta: a magyar törvények szerint parlamenti képviselőként nem kell senkinek nyilatkoznia arról, hogy milyen állampolgár. Mint elhangzott, a politikus nem tartaná helyesnek, ha bárkit is kizárnának a közügyek gyakorlásából, csak azért, mert más állampolgársággal rendelkezik. De azzal igenis tisztában kellene lenniük a választóknak, hogy amikor egy országgyűlési bizottsági elnök, vagy egy miniszter egy másik ország delegációjával tárgyal üzleti, netán nemzetbiztonsági ügyben, akkor a Magyarországot képviselő politikus polgára-e annak a másik országnak is, vagy sem. Az sem probléma, ha igen - szögezte le Kövér -, de mégis csak úgy volna fair, hogy az emberek pontosan tudhassák, a választáskor kire adják a voksukat. Miként ma már egy politikusról mindenkinek jogában áll megtudnia, hogy az illető volt-e köztörvényes bűnöző vagy besúgó.

A választmányi elnök szerint napjainkra

az MSZP és az SZDSZ különállása végérvényesen befejeződött,

ma már nincs olyan ember a szocialisták között a parlamentben, akinek ha valaha is eltérő lett volna a véleménye a szabad demokratákétól, ennek a különbségnek hangot merne adni. A választáskor 40 százaléknyian szavaztak az MSZP-re és 5 százaléknyian az SZDSZ-re, ám "ma ez az 5 százalék, mint farok, az egész országot, mint kutyát csóválja" - mondta.

Kövér az esetleges jövőbeni kétpárti parlamentet ért politikai támadásokra célozva azt kérdezte a hallgatóságtól: mitől demokratikusabb a mostani helyzet, amikor egy 5 százalékot elért párt 95 százaléknyi szavazó akarata ellenére meghatározhatja az országban, hogy mi legyen az oktatással, vagy hogy el kell-e adni az utolsó rézkilincset is, és szét kell-e verni a Magyar Honvédséget? Mitől jobb ez a demokrácia, ha egy 5 százalékos kisebbség uralkodik a többségen? - sorolta a politikus, majd saját kérdéseire válaszolva megjegyezte: ez a demokrácia igazságtalanabb és tisztességtelenebb, mintha az MSZP-nek egyedül kellene vállalnia a felelősséget azért, ami történt az elmúlt években. Ma ugyanis az ország, a társadalom és a családok tudatos, gonosz, aljas, végiggondolt szétverése folyik a liberalizmus eszméje nevében. Az SZDSZ pedig a legkártékonyabb alakulat a magyar történelemben, de legalábbis nagy eséllyel indulhatna ezért a címért a XX. századik történelmünk alapján. Ennél több kárt ilyen kis alakulat ennek az országnak még nem okozott, remélhetőleg azért a magyar demokrácia minőségi ugrását jelenti majd, ha 2006 tavaszán az SZDSZ nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos szavazati arányt - zárta a helyiek kitörő tapsával megszított eszmefuttatását Kövér László.

A munkahelyteremtésről szólva elhangzott: erről komolyan beszélni egy olyan országban, ahol a kis- és közép vállalkozások tömege megy tönkre, illúzió. Minden országban, ahol normálisan működik a gazdaság, a munkahelyek többségét a kis- és középvállalkozások adják, és nem a multik, akik bármikor szedik a sátorfájukat, ha egy másik országban vagy földrészen kedvezőbb befektetési lehetőséget találnak. Ma Nyugat-Európában, például Németországban, Angliában, vagy Franciaországon a közbeszerzéseknél, az állami és önkormányzati beruházásokra elköltött pénzek jó, ha 20 százalékát nyerik el olyan cégek, amelyek nemhogy nem az adott országba, hanem másik tartományba vagy városba valók. Magyarországon ez éppen fordítva van: a megbízások 80 százalékát külföldiek viszik el, miközben alvállalkozóként magyarokkal dolgoztatnak, de a 10 százalékos "zsírt" a haszon tetejéről ők fölözik le - munka nélkül. A politikus szerint a Fidesz mindenképpen szeretné visszaállítani a munka becsületét, mert Magyarországon már olyan képtelenség is előfordult a Horn-kormány idején, hogy a munkanélküli segély magasabb volt, mint a minimálbér.

Kövér emlékeztetett arra, hogy Meggyessy Péter a ciklus elején még azt ígérte, hogy azokat a jó döntéseket, amit az előző kormány hozott, nem bírálják felül, legfeljebb kiteljesítik, igazságosabbá teszik. Ezzel szemben ma, ha a családtámogatási rendszer kerül szóba a parlamentben, azt mondják a szocialisták, hogy törjön el a karjuk, ha megszavazzák. Azt is ígérték annak idején, hogy tízezrével építik majd a szociális bérlakásokat, amint hatalomra kerülnek. Ezzel szemben jó, ha ezer lakásnál tartanak. A szocialisták által hirdetett igazságosság ezért ma úgy néz ki, hogy mindenki az országban egyformán nem kap semmit.

V. F.

Kapcsolódó elemek