Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szégyen nélküli MSZP

A luxusbaloldal minden szégyenkezés nélkül folytatja sikerpropagandáját, a statisztikai adatokkal való bűvészkedést, hogy leplezni próbálja gazdaságpolitikai tehetetlenségét, kormányzati alkalmatlanságát.


Dátum: 2005-12-09 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:53:08.963260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek változást akarnak, mert mindennapjaikban nem érzik a kormányzati reklám-özönben emlegetett jólétet, "győzelmeket és sikereket". Az országnak létkérdés a változás! Négy év alatt gyarapodhattunk, erősödhettünk volna, ehelyett az ország a térség éllovasából sereghajtóvá lett. Ezzel ellentétes véleményeket csak az érzéketlen magyar kormány közöl, a hazai és külföldi elemzők, európai uniós szervek a vészesen romló tendenciákra figyelmeztetnek!

A magyar gazdaságra leginkább illő jelző a kiszolgáltatottság, hiszen kiszolgáltattak a munkavállalók, de kiszolgáltatottak vagyunk a nagy nemzetközi cégeknek, a hitelezőknek és a hatóságoknak is. A ma legnagyobb hibája a koncepciótlan kapkodás. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány nem ért a kormányzáshoz, csak a propagandához. Erre viszont minden eddigi rekordot megdöntő összegeket költ; naponta 10 millió forint, összesen pedig több mint

5,3 milliárd forint folyt el így az adófizetők pénzéből a semmire.

Eközben naponta zárnak be iskolák, egészségügyi és szociális intézmények azért, mert ellehetetlenülnek az állami támogatások csökkenése miatt. Új politikára, új kormányra van szükség, amely nem csupán beszél a változásról, hanem rendelkezik a változtatáshoz szükséges tudással, tapasztalattal!

Halász János,

a Fidesz-frakció szóvivője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek