Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány tanulhatna Esztergomtól

Esztergom önkormányzata, élve felterjesztési jogával, arra kéri a kormányt, hogy a bébikötvény szabályait az Esztergomi Szent Miklós Alap figyelembevételével dolgozza ki - ismertette pénteki sajtótájékoztatóján a képviselőtestület csütörtöki esti ülésén hozott határozatot a város fideszes polgármestere.


Dátum: 2005-12-09 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:53:09.546365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Minden itt születő gyermek világrajövetelekor 500 ezer forintot helyez letétbe az esztergomi önkormányzat, ezt a pénzt évente 50 ezer forinttal megnöveljük, egészen a támogatott huszonegy éves koráig" - mondta Meggyes Tamás polgármester, aki egyúttal a Fidesz országgyűlési képviselője. Az MTI kérdésére elmondta: az idén született gyermekeknek már 130 millió forintot tettek félre. Az esztergomi módszer egyrészt az összeg nagysága miatt alkalmasabb kedvező demográfiai hatások elérésére, másrészt a gyermekeknek félretett pénz egy összegben kamatozik, ezért értéknövelő, míg a kormány által tervezett támogatás kezelési költségei egy bizonyos idő után elviszik a hozamot. A polgármester elmondta azt is, hogy január harmadikán születik döntés Szent Miklós Alap vagyonának kezeléséről, miután több fordulóban versenyeztették a bankokat. Az alapkezelő minden év elején tájékoztatja a szülőket a letét értékéről, de az érdeklődők naprakész adatokat is kaphatnak.

Az esztergomi képviselőtestület a pénz majdani felvételéhez legalább középszintű végzettséget vagy szakma megszerzését írta elő. Az időközben felnőtt fiatal hárommillió forintot meghaladó összeghez jut, melyet önálló otthonteremtésre vagy felsőfokú tanulmányainak költségeire fordíthat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek