Kele Pál kapta az idei Lenau-díjat
Kele Pál pécsi apátplébános kapta idén a magyarországi németek legrangosabb kulturális elismerését, a Lenau-díjat, amelyet a kitüntetett Pécsett vehetett át pénteken.
Dátum: 2005-12-09 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:53:10.429872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az indoklás szerint Kele Pál a német anyanyelvű hitéletben végzett kiemelkedő munkásságáért és a második világháborúban elhunyt német katonák emlékének ápolásáért érdemelte ki az elismerést. Méltatásában elhangzott, hogy bár az apátplébános nem német anyanyelvű, 1988 óta minden vasárnap németül misézik a pécsi belvárosi plébániatemplomban, valamint a katolikus egyházat képviselve ő mond beszédet a baranyai megyeszékhely magyar-német katonatemetőjében az elhunytak tiszteletére rendezett ünnepségeken.
A húsz évvel ezelőtt alakult és Pécsett működő Lenau Közművelődési Egyesület 1991-ben alapította a kitüntetést, amellyel azok tevékenységét ismeri el, akik sokat tettek a németségért, a magyarországi nemzetiség identitásának megőrzéséért. Korábban Pécs német testvérvárosa, Fellbach polgármestere, Friedrich-Wilhelm Kiel, s mások mellett Vargha Károly és Tilkovszky Loránt történészek részesültek az elismerésben. Nikolaus Lenau a közép-európai késő romantikus német költészet kiemelkedő alakja volt. A bánáti Csatádon, 1802-ben született költőnek a délkelet-európai soknemzetiségű határvidék alakította szellemét, amely a politikai és nemzeti határoktól mentes Európa gondolatát 1850-ben bekövetkezett haláláig mindvégig magában hordozta. Nevét viseli a magyarországi németek dél-dunántúli kulturális központja, a pécsi Lenau-ház is.
MTI - fideszfrakcio.hu