Mesic szeretné, ha Karadzicot és Mladicot is elfognák
A horvát államfő szerint a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok elfogása után a nemzetközi közösségnek és az illetékes európai testületeknek a lehető legnagyobb nyomást kell gyakorolniuk Szerbia-Montenegróra Radovan Karadzic és Ratko Mladic boszniai szerb háborús bűnösök kiadása végett.
Dátum: 2005-12-09 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:53:11.347986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Stjepan Mesic pénteki rádiónyilatkozata szerint Karadzic és Mladic, "a két legelvetemültebb háborús bűnös szabadon mozog" Szerbiában vagy Bosznia-Hercegovina Szerbiával határos térségében.
Gotovina elfogását kommentálva Mesic úgy vélekedett a horvát közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában, hogy a nyugalmazott horvát tábornok hibát követett el, amikor figyelmen kívül hagyta a zágrábi hatóságok ajánlását, amely szerint önként fel kellett volna adnia magát a hágai törvényszéken, előzőleg feltételként szabva, hogy szabadlábon védekezhessen perében.
"Így most sokkal nehezebb lesz megszervezni a védelmét, s rá hárul a feladat, hogy megvédje a törvényszék előtt saját becsületét és a horvát hadsereg becsületét" - mondta Mesic.
A horvát állam, amely nemzetközi kötelezettséget vállalt a hágai törvényszékkel való együttműködésre, csak annyit tehet érte, hogy biztosítja számára a védelméhez szükséges összes dokumentumot - hangsúlyozta a horvát államfő.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy horvát illetékesek valóban együttműködtek-e Gotovina elfogásában a spanyol hatóságokkal, amint Carla Del Ponte hágai főügyész állította az előző napon, Mesic kijelentette: "teljes mértékben érthető, hogy a horvát ügynökségek együttműködnek más hírszerző szolgálatokkal".
A horvát államfő értelmetlennek nevezte nyilatkozatában a Gotovina őrizetbe vétele ellen tiltakozó horvátországi tüntetéseket.
MTI - fideszfrakcio.hu