Norvégia F 16-os vadászgépeket küld Afganisztánba
Norvégia növeli Afganisztánban szolgáló katonáinak számát, és F 16-os vadászgépeket is küld az ázsiai országba, hogy fokozza az ott működő nemzetközi erő osztagainak biztonságát - ígérte meg pénteken Jens Stoltenberg, a skandináv ország miniszterelnöke Hamid Karzai afgán elnöknek.
Dátum: 2005-12-09 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:12.651589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Karzai háláját fejezte ki a kabuli találkozón a NATO-nak, amiért az észak-atlanti szövetség a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) tevékenységének kiterjesztéséről döntött. A csütörtökön meghozott brüsszeli döntés értelmében a NATO irányítása alatt működő ISAF osztagai jövő tavasszal bevonulnak az ázsiai ország bizonytalan helyzetű, fegyveres konfliktusokkal terhes déli részébe is. (Tevékenységük eleddig Kabulra, valamint a viszonylag nyugalmasabb északi és nyugati országrészre korlátozódott.)
A küldetés tervezett kibővítéséhez jelentősen meg kell növelni a jelenleg 9 ezer fős ISAF létszámát. Hírek szerint akár hatezer főig is terjedhet a várható erősítés. Jelenleg 330 norvég szolgál az ISAF-ban. Stoltenberg nem közölte sem az újonnan odaküldendő norvég osztag létszámát, sem azt, hány F 16-ost vezényel Oslo afganisztáni misszióra. (A norvég kormány egy tagjának korábbi nyilatkozata szerint három vadászgépről van szó.)
MTI - fideszfrakcio.hu