Elítélte az iráni elnök kijelentéseit az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Elítélte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök legutóbbi, a holokausztot tagadó és Izrael Európába történő "áthelyezését" sürgető kijelentéseit helyi idő szerint péntek este New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
Dátum: 2005-12-10 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:16.068632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tizenöt tagú testület egyhangú állásfoglalásban biztosította teljes támogatásáról Kofi Annan ENSZ-főtitkár előző napi, az iráni elnököt élesen bíráló nyilatkozatát. A világszervezet vezetője egyebek között hangsúlyozta, hogy mélységesen megrázták őt Ahmadinezsád iráni államfő kijelentései, s emlékeztetett: az ENSZ közgyűlése épp a múlt hónapban fogadott el egy olyan határozatot, amely elfogadhatatlannak nevezte a holokauszt akár teljes, akár részleges elutasítását.
A Biztonsági Tanács soros elnöke, a brit Emyr Jones Perry nagykövet nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a testület határozottan elítéli az iráni elnök szóban forgó kijelentéseit. Hozzáfűzte, hogy a BT támogatja Izraelt, mint az ENSZ régebbi és teljes jogú tagállamát.
Kofi Annan a múlt hónapban lemondott egy tervezett iráni látogatást, mert Mahmúd Ahmadinezsád már októberben azt hangoztatta, hogy Izraelt le kell törölni a térképről.
Az iráni elnök mostani, világszerte elítélést kiváltó kijelentései Mekkában egy sajtóértekezleten hangoztak el.
MTI - fideszfrakcio.hu