Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz országos választmánya döntött az egyéni képviselőjelöltekről

A Fidesz országos választmánya a 176 egyéni választó körzet 152 egyéni képviselőjelölt személyéről döntött szombati ülésén, 24 választókörzetben a KDNP-vel és az MKDSZ-szel közös jelöltet indít a Fidesz - mondta a választmányi ülést követően Rogán Antal kampányfőnök.


Dátum: 2005-12-10 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:17.346021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDNP-MKDSZ megállapodás végleges aláírása még nem történt meg, így a további 24 jelöltről januárban születik döntés. A 152-ből 64 új képviselőjelölt - tette hozzá Rogán Antal.

Összegzés:

A 2006-ban egyéni választókerületekben induló képviselőjelöltek 58 százaléka már a 2002-es országgyűlési választásokon is megméretette magát.

Első alkalommal áll a választók elé a jelenlegi jelöltek 42 százaléka. (Új képviselőjelöltnek tekintjük azokat a jelölteket, akik az adott választókerületben korábban nem indultak a képviselői helyért.)

A jelöltek foglalkozás szerinti megoszlása azt mutatja, hogy legtöbben (26%), az oktatás-nevelés területén tevékenykednek, őket a jogászok követik (18%), majd a mérnökök (13%), végül a közgazdászok (10%) és az orvosi hivatást (9%) választók. Legkevesebben az agrármérnöki végzettséggel bírók vannak (6%).

A képviselőjelöltek életkor szerinti megoszlása jól mutatja, hogy legtöbben a középkorúak köréből kerülnek ki, életkoruk 45-60 év között mozog (49%), őket követik a 30-45 év közöttiek (41%). A legfiatalabb jelöltek a 18-30 évesek, akik a mandátumért indulók csupán 2 százalékát teszik ki, míg a 60 év feletti korosztály 8 százalékban képviselteti magát az egyéni képviselőségért folyó megmérettetésben.

Bács-Kiskun megye

01. vk. - Nyitray András (Kecskemét)

02. vk. - dr. Horváth Zsolt (Kecskemét)

03. vk. - Lezsák Sándor (Tiszkécske)

04. vk. - Balogh József (Kunszentmiklós)

05. vk. - Endre Sándor (Kiskunfélegyháza)

06. vk. - Font Sándor (Kiskőrös)

07. vk. - dr. Bagó Zoltán (Kalocsa)

08. vk. - dr. Szabó Erika (Kiskunhalas)

09. vk. - Zsigó Róbert (Baja)

10. vk. - Bányai Gábor (Bácsalmás)

Baranya megye

01. vk. - dr. Páva Zsolt (Pécs)

02. vk. - dr. prof. Borhidi Attila (Pécs)

03. vk. - dr. Ternák Gábor (Pécs)

04. vk. - Polics József (Komló)

06. vk. - Kékkői Zoltán (Siklós)

07. vk. - Pichler Imre (Szigetvár)

Békés megye

01. vk. - Vantara Gyula (Békéscsaba)

02. vk. - Tóth Imre (Gyula)

03. vk. - Erdős Norbert (Békés)

04. vk. - Vígh Ilona (Szeghalom)

05. vk. - Domokos László (Szarvas)

06. vk. - dr. Dancsó József (Orosháza)

07. vk. - dr. Spiák Ibolya (Mezőkovácsháza)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

01. vk. - Lenártek András (Miskolc)

02. vk. - Pelczné dr. Gáll Ildikó (Miskolc)

03. vk. - dr. Nagy Kálmán (Miskolc)

04. vk. - dr. Szinay Attila (Miskolc)

05. vk. - Riz Gábor (Ózd)

07. vk. - Tamás Barnabás (Kazincbarcika)

08. vk. - Molnár Oszkár (Edelény)

09. vk. - dr. Ódor Ferenc (Encs)

10. vk. - dr. Hörcsik Richárd (Sátoraljaújhely)

11. vk. - Koncz Ferenc (Szerencs)

12. vk. - dr. Szabó Csaba (Tiszaújváros)

13. vk. - Tállai András (Mezőkövesd)

Budapest

01. vk. - dr. Nagy Gábor Tamás (I-II. kerület)

02. vk. - dr. Balsai István (II. kerület)

03. vk. - Menczer Erzsébet (III. kerület)

04. vk. - Bús Balázs (III. kerület)

05. vk. - dr. Hollósi Antal (IV. kerület)

06. vk. - Mihály Zoltán (IV-XV. kerület)

07. vk. - Rogán Antal (V-XIII. kerület)

08. vk. - dr. Illés Zoltán (VI. kerület)

10. vk. - dr. Fónagy János (VII-VIII. kerület)

11. vk. - Beke Pál (VIII. kerület)

12. vk. - Zombory Miklós (IX. kerület)

13. vk. - Kammermann Csaba (IX-XX. kerület)

14. vk. - dr. György István (X. kerület)

16. vk. - Kristóf József (XI. kerület)

17. vk. - dr. Kupper András (XI. kerület)

18. vk. - Pokorni Zoltán (XII. kerület)

19. vk. - Kosztolányi Dénes (XIII. kerület)

21. vk. - Rátonyi Gábor (XIV. kerület)

24. vk. - Tirts Tamás (XVI. kerület)

25. vk. - Riz Levente (XVII. kerület)

26. vk. - Kucsák László (X-XVIII. kerület)

27. vk. - Ughy Attila (XVIII. kerület)

29. vk. - Földesi Gyula (XX-XXII. kerület)

30. vk. - Horváth József (XXI. kerület)

31. vk. - Németh Szilárd (XXI. kerület)

32. vk. - Németh Zoltán (XXII. kerület)

Csongrád megye

02. vk. - Balogh László (Szeged)

04. vk. - Vincze László (Csongrád)

05. vk. - Farkas Sándor (Szentes)

07. vk. - Martonosi György (Makó)

Fejér megye

01. vk. - Cser-Palkovics András (Székesfehérvár)

02. vk. - dr. Gógl Árpád (Székesfehérvár)

03. vk. - dr Dorkota Lajos (Dunaújváros)

04. vk. - Rédli László (Gárdony)

05. vk. - Schmidt Ferenc (Mór)

06. vk. - Lengyel Zoltán (Sárbogárd)

07. vk. - dr. Kelemen András (Bicske)

Győr-Moson-Sopron megye

01. vk. - dr. Medgyasszay László (Győr)

02. vk. - dr. Szakács Imre (Győr)

03. vk. - Szijjártó Péter (Győr)

04. vk. - dr. Pap János (Mosonmagyaróvár)

05. vk. - dr. Áder János (Csorna)

06. vk. - Ivanics Ferenc (Kapuvár)

Hajdú-Bihar megye

01. vk. - dr. Pósán László (Debrecen)

02. vk. - Halász János (Debrecen)

03. vk. - Kósa Lajos (Debrecen)

04. vk. - Tasó László (Hajdúhadház)

05. vk. - dr. Vitányi István (Berettyóújfalu)

06. vk. - Arnóth Sándor (Püspökladány)

07. vk. - Márton Attila (Hajdúszoboszló)

08. vk. - dr. Tiba István (Balmazújváros)

09. vk. - Kiss Attila (Hajdúböszörmény)

Heves megye

01. vk. - Demeter Ervin (Eger)

02. vk. - Asztalos Dezsőné (Pétervására)

03. vk. - Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna (Gyöngyös)

04. vk. - Szabó Ádám (Hatvan)

05. vk. - Török Margit (Heves)

06. vk. - Herman István (Füzesabony)

Jász-Nagykun-Szolnok megye

02. vk. - Járvás István (Jászapáti)

03. vk. - Szalay Ferenc (Szolnok)

04. vk. - dr. Kovács László (Szolnok)

05. vk. - Kálmán László Győző (Kunszentmárton)

06. vk. - Vida Tamás (Mezőtúr)

07. vk. - Fejér Andor (Kunhegyes)

08. vk. - Varga Mihály (Karcag)

Komárom-Esztergom megye

01. vk. - Bencsik János (Tatabánya)

03. vk. - Lázár Mózes (Kisbér)

04. vk. - dr. Völner Pál (Komárom)

05. vk. - Meggyes Tamás (Esztergom)

Nógrád megye

01. vk - Becsó Zsolt (Salgótarján)

04. vk - Balla Mihály (Balassagyarmat)

Pest megye

02. vk. - Imre Zsolt (Vác)

03. vk. - Erdész Zoltán (Dunakeszi)

05. vk. - Tóth Gábor (Aszód)

06. vk. - Czerván György (Nagykáta)

07. vk. - Pogácsás Tibor (Monor)

08. vk. - Aradszki András (Érd)

09. vk. - Csenger-Zalán Zsolt (Budaörs)

10. vk. - Gulyás Dénes (Pilisvörösvár)

11. vk. - Hadházy Sándor (Szentendre)

13. vk. - Pánczél Károly (Ráckeve)

14. vk. - Szűcs Lajos (Dabas)

15. vk. - Földi László (Cegléd)

16. vk. - dr. Czira Szabolcs (Nagykőrös)

Somogy megye

01. vk. - dr. Heintz Tamás (Kaposvár)

02. vk. - dr. Szabó József Andor (Kaposvár)

03. vk. - dr. Gruber Attila (Siófok)

05. vk. - Szászfalvi László (Marcali)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

01. vk. - dr. Hajzer László (Nyíregyháza)

02. vk. - dr. Vinnai Győző (Nyíregyháza)

03. vk. - dr. Karakó László (Tiszvasvári)

04. vk. - Tóth András (Nagykálló)

05. vk. - dr. Papcsák Ferenc (Baktalórántháza)

06. vk. - dr. Simon Miklós (Nyírbátor)

07. vk. - dr. Oláh Albert (Kisvárda)

08. vk. - Czomba Sándor (Vásárosnamény)

09. vk. - Fülöp István (Mátészalka)

10. vk. - dr. Tilki Attila (Fehérgyarmat)

Tolna megye

01. vk. - dr. Braun Márton (Szekszárd)

02. vk. - Tóth Ferenc (Paks)

03. vk. - Potápi Árpád (Bonyhád)

04. vk. - Fehérvári Tamás (Dombóvár)

05. vk. - Hirt Ferenc (Tamási)

Vas megye

02. vk. - dr. Hende Csaba (Szombathely)

04. vk. - Kovács Ferenc (Sárvár)

05. vk. - Németh Zsolt (Körmend)

Veszprém megye

01. vk. - Stolár Mihály (Ajka)

02. vk. - dr. Bóka István (Balatonfüred)

03. vk. - dr. Kovács Zoltán (Pápa)

04. vk. - Lasztovicza Jenő (Tapolca)

05. vk. - Gyapay Zoltán (Várpalota)

06. vk. - dr. Horváth Balázs (Veszprém)

07. vk. - dr. Navracsics Tibor (Veszprém)

Zala megye

01. vk. - dr. Gyimesi Endre (Zalaegerszeg)

02. vk. - Cseresnyés Péter (Nagykanizsa)

03. vk. - Manninger Jenő (Keszthely)

05. vk. - Vígh László (Zalaszentgrót)

fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek