Elhunyt Tom Kennedy
Közlekedési balesetben meghalt Tom Kennedy, a Duna Nova Press internetes portál főszerkesztője. Az újságírót Drégelypalánknál gázolta el egy autó december 7-én este. A sofőr segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik, vizsgálják az ügyet.
Dátum: 2005-12-10 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:18.306101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kennedy az 1956-os események után távozni kényszerült az országból. A 90-es évek elején tért haza, alapítója volt a Nemzeti Tájékoztatási Központnak, rendszeresen írt a Magyar Demokrata című hetilapba. 66 évet élt.
gondola.hu - fideszfrakcio.hu