Sportdiplomáciai siker: Debrecené a 2007-s rövidpályás úszó Eb
Két év múlva, 2007-ben Debrecenben rendezik az úszók rövidpályás Európa-bajnokságát. Erről döntött, a LEN, a nemzetközi szövetség a jelenleg is zajló, trieszti kontinensviadal alatt.
Dátum: 2005-12-10 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:20.218647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hazánk idén ifjúsági Eb-t, jövőre pedig felnőtt Eb-t rendezett, illetve rendezhet, ám mindkét verseny Budapesthez, egészen pontosan a Margitszigethez kötődik.
Az előzetes esélylatolgatások során Szlovénia számított esélyesnek a rendezésre, hiszen Mariborban már áll az az uszoda, ahol két év múlva az Eb-t rendezték volna, míg Debrecenben még csak a tervezőasztalon készült el a létesítmény. Nem mellékesen nem tett jót a magyarországi pályázatnak a 2006-s Eb-t kísérő kellemetlen háttércsatározás az uszodaépítés, illetve bővítés miatt, ám mindezek ellenére sikerült győzni.
A Magyar Úszó-szövetség 2007-ben ünnepli centenáriumát.
mno.hu - fideszfrakcio.hu