Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József: az MSZP szembefordult a választóival

Csupán egyetlen, a rádiózásról és a televíziózásról szóló kétharmados törvény jogharmonizációs célú módosítását nyújtja be az utolsó parlamenti napra, február 26-ra a Fidesz-frakció - számolt be a frakcióelnökség döntéséről csütörtökön Sopronban tartott sajtótájékoztatóján Szájer József.


Dátum: 2002-02-14 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:32.703536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti frakcióvezetője közölte: a módosító indítványt Sasvári Szilárd és Szalai Annamária fideszes parlamenti képviselők már benyújtották. A médiatörvény módosítása alapkövetelmény az európai uniós tárgyalásokon - hangsúlyozta a frakcióvezető. - Az ellenzéki pártok azzal, hogy korábban nem szavazták meg, súlyosan veszélyeztették az ország nemzetközi megítélését és az európai uniós csatlakozást - szögezte le.

A politikus kitért arra is, hogy jelentős összegektől esik el az ország a Média 2 program keretében amiatt, hogy az európai uniós tárgyalásokon a médiával foglalkozó fejezetet eddig nem sikerült lezárni.

Szájer József kiemelte, hogy a benyújtott indítvány a médiakuratóriumok összetételére, megválasztására vonatkozó szabályokat nem tartalmazza. Érinti viszont a törvény számos érdemi részét, amelyek egyebek között a különböző médiumokban közölhető reklámokkal kapcsolatosak, illetve melyekben az erőszakot megjelenítő műsorok bizonyos mértékű korlátozását javasolják.

A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, a szocialista párt alkotmányos jogáról mond le azzal, ha a parlament üléséről távol marad. A parlamenti házszabály rögzíti, hogy egy törvény elfogadásához hány képviselő jelenléte és milyen szavazati arány szükséges - emlékeztetett rá a törvényességet illetően a legnagyobb kormányzópárt politikusa. - Az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi köntösbe bújtatott bírálatokat elfogadhatatlannak tartom - mondta.

Az MSZP-nek azt a bejelentését, hogy a szocialisták nem vesznek részt az utolsó parlamenti napon, Szájer József a választóikkal való szembefordulásnak minősítette.

A parlamenti munkában való részvétel az országgyűlési képviselők kötelessége - fűzte hozzá.

A Fidesz-frakció álláspontja szerint a kötelességszegést elkövető képviselőknek nem jár tiszteletdíj, vagyis azt a mintegy másfél-kéthavi tiszteletdíjat nem jogosultak felvenni, amely a február 26-a után a parlamenti ciklus befejezéséig megilletné őket - említette meg.

Az MSZP-frakció tagjainak az utolsó parlamenti napon való részvételt érintő megnyilvánulásait Szájer József úgy kommentálta: nehéz követni "egy ilyen kapkodó párt" ellentmondásos nyilatkozatait. - Szeretnénk, ha az MSZP részt venne és megszavazná a módosítást, és sajnálnám, ha csak azért jönnének el, hogy ismét megakadályozzák az előrelépést az európai integrációhoz vezető úton - mondta.

Végül Szájer József bejelentette: elsőként a soproni jelöltek közül, a város Fidesz-MDF egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeként csütörtökön a helyi választási irodában leadta ajánlószelvényeit, 4121 kopogtatócédulát.

Kapcsolódó elemek