Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Parlament az energiafogyasztás csökkentéséért

Az Európai Parlament várhatóan jóváhagyja a 25 tagország energetikai miniszterének azt a kissé már "felvizezett" közös javaslatát, hogy a háztartások és az ipar energiafelhasználása a következő kilenc évben minimum 9 százalékkal csökkenjen.


Dátum: 2005-12-11 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:24.802337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament korábban arra hajlott, hogy az Európai Bizottság javaslatát támogassa: a testület 2003-ban - a többször is előforduló áramkimaradások miatt - azt akarta, hogy az egyes tagországok takarékosságra ösztönző intézkedésekkel önkéntes alapon 11,5 százalékkal csökkentsék a villamos áram, a gáz, a fűtőolaj, az üzemanyagok felhasználását. Az energetikai miniszterek azonban az idei év elején 6 százalékra mérsékelték a célszámot, s ebből lett a legutóbbi kompromisszum eredményeképpen 9 százalék.

Az Európai Parlament az elkövetkező héten foglalkozik a kérdéssel, s minden valószínűség szerint a 9 százalékos irányszámot fogja jóváhagyni, ami nem kötelező, csupán ajánlott.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek