Leállt a termelés a MiZo pécsi gyárában
November végén teljesen leállt a termelés az Új MiZo Rt. pécsi gyárában. Az üzem bezárásával 238 dolgozót bocsátottak el. A tulajdonos már a kollektív szerződést is felmondta.
Dátum: 2005-12-11 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:25.102374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban a pécsi önkormányzat jelezte, hogy ingyen átvenné az üzemet, ám ebből csakúgy nem lett semmi, mint az osztrák befektető vételi szándékából.
Mára teljesen kihalttá vált a pécsi üzem. Még a gyártó berendezéseket is elszállították. Jelenleg csak az adminisztráció és a raktár dolgozói járnak be az üzembe, mintegy ötvenen.
Korábban ígéretként az is felmerült, hogy a tulajdonos Csányi Sándor húsfeldolgozó cége átveszi a dolgozók nagy részét. Priol Tamás, az Új MiZo Rt. üzemi tanácselnöke, a szakszervezeti bizottság vezetője elmondta: "Mi is csak később tudtuk meg, hogy nem Pécsett, hanem Alsómocsoládon lesz száz fő felvéve. Itt, Pécsett várhatóan januárban egy harmincfős csomagolóüzem fog létesülni."
A szegedi Sole Hungária Rt. és a pécsi Új MiZo Rt. rövidesen egyesül. Mindkét cégnél felmondta a munkáltató azt a kollektív szerződést, amely védte az alkalmazottakat. A szakszervezet most azon dolgozik, hogy a két cég érdekképviseletét összehangolja. Az utcára került dolgozók azonban egyelőre csak magukban bízhatnak."
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu