Hétfőn nagykuratóriumi ülés a Magyar Rádióban
A társadalmi kurátorok túlnyomó többsége a tervezett eredeti napirenden kívül a Magyar Rádióban az elmúlt napokban történt botrányos eseményekre utaló előzményeket hallva meg kívánja hallgatni az alelnököket, ezt a szándékukat már december 6-án írásban közölték az érintettekkel.
Dátum: 2005-12-11 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:25.705629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A társadalmi kurátorok többsége kívánatosnak tartja, hogy a közszolgálati feladatkörű Magyar Rádió közvéleményt természetszerűen érdeklő sorsát meghatározóan befolyásoló döntések - és azok sajnálatos módon utólag történő elemzése is - minél nagyobb nyilvánosság mellett történjenek meg, ezért kezdeményezni fogják az ülés sajtónyilvánosság előtti megrendezését.
gondola.hu - fideszfrakcio.hu