Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bemutatták a Magyar Filmlexikont Budapesten

Megjelent a kétkötetes, több mint háromezer címszót tartalmazó Magyar Filmlexikon, amelyet Jancsó Miklós és Szabó István filmrendező részvételével mutattak be vasárnap Budapesten. A kiadvány a magyar filmgyártás minden korábbinál teljesebb, egyedülálló enciklopédiája - ezzel az ajánlással adta közre a köteteket a Magyar Nemzeti Filmarchívum.


Dátum: 2005-12-11 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:26.876040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyürey Vera igazgató a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban tartott bemutatón elmondta, hogy a lexikont nyolcéves munka után sikerült megjelentetni. Az ötlet Veress Józseftől, a kötetek későbbi szerkesztőjétől származott, aki a kiadványt munkatársaival szinte titokban, külön juttatás nélkül állította össze - tette hozzá.

Veress József kiemelte: a cél az volt, hogy minden korábbinál teljesebb, igényesebb, színvonalasabb munka jelenhessen meg. Mint kifejtette, a címszavak között 2004 végéig terjedően megtalálhatók mindazon alkotók, akik a magyar film történetét a kezdetektől napjainkig formálták. A rendezők mellett helyet kaptak színészek, forgatókönyvírók, zeneszerzők, producerek, kritikusok, és azok az írók is, akiknek a műveiből film készült.

A kiadvány feltünteti a legfontosabb kitüntetéseket, képet ad a mai filméletről, kiterjed a televíziós produktumokra, és számba veszi azokat a külföldi, jelentősebb színészeket is, akik magyar filmben szerepeltek.

Veress József szólt arról is: utópia maradt azon törekvésük, hogy a könyvben mindenki hiánytalanul helyet kapjon. Ezt azzal is indokolta, hogy gondot okozott bizonyos adatok felkutatása, továbbá a film világából többen nem válaszoltak megkeresésükre, s volt aki nem tartotta fontosnak megjelenését a kötetben.

A Magyar Filmlexikon ezerötszáz példányban, 16 ezer forintos áron került a boltokba. A kötetek szerkesztője a bemutatón reményét fejezte ki, hogy a kiadvány a későbbiekben CD-n és DVD-n is megjelenhet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek