Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Márai Sándor: Összegyűjtött versek

Csak kevesen tudják, hogy Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója, költőként kezdte pályafutását.


Dátum: 2005-12-11 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:28.125121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Már 14 éves korától rendszeresen írt verseket, melyek többnyire meg is jelentek. Ő maga kényes ízlésű, önmagával szemben is igényes kritikusként csupán válogatott verseskötetet jelentetett meg (A delfin visszanézett).

Születésének 100. évfordulója azonban nemcsak lehetőséget nyújt, de szinte kötelez is arra, hogy költészetének teljességét megismertessük az olvasóval, kiadatlan verseit éppúgy, mint a költő válogatásából kihagyottakat, késői üzenetként attól, aki "magyarul akart szólni magyarokhoz...".

ma.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek