Gál J. magyarázza a magyarázhatatlant
Gál J. Zoltán próbálta megmagyarázni a magyarázhatatlan: azt, hogy miért is van rendjén, hogy a Budapest Airport privatizációját számos jogszabálysértés és törvénytelenség kísérte végig, amelyek közül többet még most is vizsgál az ügyészség és a bíróság - olvasható Révész Máriusz közleményében.
Dátum: 2005-12-11 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:54:28.422214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gál J. Zoltán mai sajtótájékoztatóján - a tőle sajnos megszokott arrogáns és pökhendi stílusban - próbálta megmagyarázni a magyarázhatatlant. Próbálta megmagyarázni a magyarázhatatlant: azt, hogy a szokásos 25-30 éves koncessziós időszak helyett miért adják el 75 évre a BA Rt. üzemeltetési jogát.
Próbálta megmagyarázni a magyarázhatatlant: azt, hogy a BA RT-t a szakértők szerint reálisnak tartott értékhez képest miért féláron akarja eladni a kormány. Próbálta megmagyarázni a magyarázhatatlant: azt, hogy miközben az uniós átlagnál jóval kisebb a magyarországi közvagyon, miért kell elherdálni egy nyereséges állami vállalatot.
Képviselő úr próbálta megmagyarázni a magyarázhatatlant: azt, hogy nem az országnak, hanem a külföldi befektetőknek jó egy távozó félben lévő kormánnyal üzletelni.
A Fidesz ezért felszólítja a Medgyessy-Gyurcsány-kormányt, hogy a választásokig hátralévő időben már ne kótyavetyélje el a közvagyon maradék részét, s hagyjon fel a hatalomhoz való féktelen ragaszkodástól vezérelt nemtelen politikai támadásokkal.
Révész Máriusz
szóvivő
Fidesz- Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 2005. december 11.