Szabó Magda kórházba került
Kórházba került Palermóban Szabó Magda keringési panaszokkal, s az írónőt hétfőn magyar katonai-egészségügyi különgép hozza haza Budapestre.
Dátum: 2005-12-12 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:36.257733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csorba László, a római magyar akadémia igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a 88 éves magyar írónő még pénteken érkezett a szicíliai városba, hogy átvegye Dél-Olaszország legtekintélyesebb irodalmi elismerését, a Mondello-díjat, amelyet Az ajtó című regényéért ítéltek oda. Szabó Magda azonban szombaton váratlan rosszullét - olasz sajtójelentések szerint könnyű agyérgörcs - miatt a palermói Policlinico kórház kardiológiai intenzív osztályára került, így még a díjátadáson sem vehetett részt, a kitüntetést Géza nevű unokája vette át. Az ünnepség résztvevői külön kifejezték legjobb kívánságaikat a kórházba került magyar alkotónak - mondta Csorba László, aki szerint az írónő állapota időközben stabilizálódott. A római magyar akadémia igazgatójának közlése szerint az illetékesek Szabó Magda állapotára tekintettel úgy döntöttek, hogy az idős írónőt mielőbb haza kell szállítani, otthoni körülmények között kell kezelni. Szabó Magdát hétfő délelőtt mentő vitte a repülőtérre, ahonnan a Magyar Honvédség erre a célra rendelkezésre bocsátott katonai-egészségügyi gépe szállítja őt haza.
MTI - fideszfrakcio.hu