Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két magyar fiatal a Nobel-díj átadási ünnepségen

2005. december 4-11. között rendezték meg Stockholmban az idei Nobel-díj átadási ünnepséget megelőző, 30. Stockholm International Youth Science Seminar-t (SIYSS), melyre 18 országból 25 diák érkezett. Az esemény csúcspontjaként a fiatalok jelen lehettek a Nobel-díj átadási ceremónián, és az azt követő fogadáson is!


Dátum: 2005-12-12 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:38.608278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fiatalok a rendezvény során részt vettek a Nobel-díjasok előadásain, sajtókonferenciáján is. Magyarországot idén két fiatal kutató is képviselte: Rátai Dániel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem jelenleg első éves hallgatója, aki a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként 6 db I. díjat nyert 2005. májusában, az Amerikai Egyesült Államokban megrendezett 56. Intel ISEF, tudományos olimpián. A 14 kategóriában indult 1444 pályázó közül hárman részesültek abban a díjban, hogy részt vehettek az idei Nobel-díjátadó ünnepségen - Rátai Dániel közöttük volt. Végh Eszter Mária, a Magyar Innovációs Szövetség és a svéd fél között létrejött hosszú távú megállapodás értelmében vehetett részt a tudományos rendezvényen.

Az egy hét során, a diákok ellátogattak a híres uppsalai egyetem legjobb kutatólaborjaiba, valamint megtekintették annak múzeumát is. A Karolinska Intézet bakteriológiai csoportjainak munkatársai elmagyarázták az ez évi orvosi Nobel-díjasok munkáját: így a fiatal kutatók közelről ismerkedhettek meg a Helicobacter pylorival és diagnosztikájával. A díjátadás keretében szervezett szemináriumon Rátai Dánielnek és Végh Eszter Máriának, mint hivatalos résztvevőknek, 10 perces előadásban kellett tudományos tevékenységükről beszámolni, a tudós közönség előtt. Az ifjú tudósok legnagyobb élménye a díjátadó ünnepség és az azt követő vacsora maradt, ahol alkalmuk nyílt beszélgetni a világ legnagyobb tudósaival is. Eszter és Dániel az ünnepségen - többek között - találkozott és beszélgetett Carl Phillip herceggel és az orvosi Nobel-díjban részesült Barry J. Marshall-lal is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek