Sanghajé a világ legnagyobb kikötője
Új mélytengeri kikötője teljes megnyitásával Sanghaj forgalmát tekintve megelőzi majd a világviszonylatban eddig vezető Hongkong és Szingapúr mélytengeri kikötőit.
Dátum: 2005-12-12 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:39.789209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kelet-kínai kikötőmetropolisz a konténerszállításban új ázsiai központként tör az élre. A kikötő üzemeltetője, a Sanghai International Port Group - a Shanghai Daily híradása szerint - elsősorban az Európa viszonylatában fennálló forgalmat akarja az új kikötőből bonyolítani. Az összesen 12 milliárd dolláros beruházási értékű terv kivitelezése három éve kezdődött, jövőre indul a második kiépítési szakasz. A kikötőt Sanghaj városával 32 kilométeres híd köti össze. Ezzel a sanghaji 2004-es 14,5 millió tonnás TEU (normakonténer egyenérték) kapacitás jövőre már 20 millióra bővül. Hongkong mélytengeri kikötője tavaly 22 millió TEU-val rendelkezett. A sanghaji mélytengeri kikötő kiépítésére már régóta nagy igény mutatkozott, mivel nagymerülésű konténerszállító hajók a sekély Huangpu folyón nem tudtak behajózni Sanghajba.
MTI - fideszfrakcio.hu