Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Buffo Rigó Sándor a 100 Tagú Cigányzenekar új vezetője

Buffo Rigó Sándor lett a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke - erről maga az érintett tájékoztatta az MTI-t az együttes hétfői közgyűlését követően.


Dátum: 2005-12-12 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:40.091653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nekem adták a bizalmat, hogy vezessem tovább a zenekart" - mondta a művészeti vezetői posztot is betöltő Buffo Rigó Sándor. Hozzátette: az alelnök Lendvai Csócsi József főprímás, a főtitkár Beke Farkas Nándor lett. Buffo Rigó Sándor elmondta, hogy a közgyűlésen módosították az alapszabályt, ennek értelmében az együttes hivatalos neve 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület lett. Az alapszabályt a kornak megfelelően kellett módosítani, szándékukban áll a megfelelő jogi alap megteremtése után oktatást is indítani - jegyezte meg a frissen megválasztott elnök.

Közölte azt is, hogy a zenekar anyagi helyzete "nem rózsás", de - mint mondta - a kulturális minisztériumtól ígéretet kaptak arra, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb anyagi támogatást kapnak. Az együttes eddigi vezetője Raduly József volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek