Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elbúcsúztatták Tábori Nórát

Elbúcsúztatták Tábori Nóra Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt; hétfőn Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.


Dátum: 2005-12-12 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:40.964702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar színházművészet kiemelkedő alakját, érdemes és kiváló művészt 77 éves korában, november 23-án érte a halál. A római katolikus szertartás mellett megtartott temetésen a hozzátartozók, valamint színészek, barátok szűk köre vett részt. Lukács Sándor színművész a Vígszínház társulata, Jordán Tamás, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója a MASZK Országos

Színészegyesület és Rák Kati színész, a Pro Concordácia Populorum lovagrend nevében mondott búcsúszavakat.

A temesvári születésű Tábori Nóra 1957-ben és 1961-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat, 1975-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1992-ben elsőként részesült életművéért a Pro Comedia-emlékdíjban. 1994-ben megkapta a Kossuth-díjat, az országos színházi találkozó díját és a Ruttkai Éva-emlékdíjat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek