Orbán Viktor: elkészült a munkahelygarancia-törvény javaslat
A Fidesz még ezen a héten benyújtja a parlamentnek munkahelygarancia-törvény javaslatát, amelyet a Matolcsy György vezette csapat dolgozott ki a gazdasági konzultáció tapasztalataira alapozva - mondta a nagyobbik ellenzéki párt elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2005-12-12 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:43.441643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lényegében kész a törvényjavaslat - jelentette ki Orbán Viktor, aki előzőleg az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában ismertette az előterjesztés tartalmát. Orbán Viktor közölte: a nemzeti konzultáció során kiderült, hogy a legtöbb ember ma munkahelye elvesztésétől fél Magyarországon, és napjainkra "az eladósodás óriási méreteket öltött".
A pártelnök hangsúlyozta: ennek az államadósság mellett a körbetartozás a következménye, amelyet az általános forgalmi adó (áfa) be nem fizetése indít be, és a munkavállalókat lehetetleníti el.
"Soha ennyi vállalkozás nem ment csődbe az elmúlt tíz évben, mint 2005 első kilenc hónapjában" - szögezte le a volt miniszterelnök.
Orbán Viktor szólt arról, hogy a Fidesz javaslata
az állam számára ír elő kötelezettséget
a kis- és középvállalkozások, a munkahelyek megvédése érdekében. Elmondta, hogy javaslatot tesznek a teljesítésarányos áfa-befizetések bevezetésére, kategorikus törvényi tilalmat írnának elő az áfa-visszatartásra, állami beruházás esetén teljesítéskor az államnak azonnal fizetnie kellene, létrejönne egy munkahelygarancia-alap a bajba jutott kis- és középvállalkozások számára, az európai uniós pályázatokon pedig az állam a mai 25 százalékos előfinanszírozási arányt megduplázná.
"A helyzet azért súlyos, mert az ország leminősítése tovább nehezíti a helyzetet. Jól látták, hogy ebben a Fitch-vitában elég visszafogott és mértéktartó voltam, igazából azt a pontot keresem, ahol az ilyen fajta nemzetközi visszaminősítések a mindennapi életben kártételt okoznak" - fogalmazott Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, mit szól a miniszterelnök válaszához - Gyurcsány Ferenc a parlamentben azt mondta Orbán Viktornak, Kóka János gazdasági miniszter már a múlt héten beszámolt arról, miként akarja kezelni a kormány a körbetartozások kérdését -, a Fidesz elnöke közölte: minden szándékegybeesésnek örülni kell.
MTI -fideszfrakcio.hu