Kormányzati földprogram: temetőt és szeméttelepet kaphatnak a gazdák
Gyurcsány Ferenc szemfényvesztő bejelentései az ingyenes földosztásról és a szociális földprogramról a kormányzati propaganda kategóriájába, a sok száz megvalósulatlan ígéret közé sorolható, amellyel a gazdákat szeretnék ismét félrevezetni. Lengyel Zoltán közleményében rámutat: a kormányzati előterjesztés szerint az önkormányzatok mindössze egyedi kormánydöntés alapján, és kizárólag szeméttelep illetve temető létesítésére kaphatnak földterületet ingyenesen.
Dátum: 2005-12-13 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:50.027488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc szemfényvesztő bejelentései az ingyenes földosztásról és a szociális földprogramról a kormányzati propaganda kategóriájába, a sok száz megvalósulatlan ígéret közé sorolható, amellyel a gazdákat szeretnék ismét félrevezetni. Bár az MSZP mezőgazdasági munkacsoportja azt állítja, hogy önerő nélkül és kedvezményes hitellel lehet földet vásárolni, ez nem igaz. Korábban volt ilyen hitellehetőség, de ezt a kormány 100 napos "jóléti intézkedésével" megszüntette. Három és fél év kormányzati semmittevés után hozott újabb látszatintézkedéseik nem teszik lehetővé, hogy a családi gazdálkodók birtokaikat növelhessék, hiszen az érzéketlen és hozzá nem értő rendeletalkotók olyan mértékű többletfedezetet kérnek a gazdáktól, amit ők nem képesek biztosítani.
A földosztásról kiderült, hogy nem kivitelezhető, hiszen Gráf József is elismerte, hogy az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat nem teszi lehetővé az állami tulajdonú földek ingyenes megszerzését. Ezek szerint Gyurcsány Ferenc emlékezetes battonyai beszédéved becsapta az embereket. A kormányzati előterjesztés szerint az önkormányzatok mindössze egyedi kormánydöntés alapján, és kizárólag szeméttelep illetve temető létesítésére kaphatnak földterületet ingyenesen.
Változás kell, hogy a túlélésükért küzdő magyar gazdák igazi segítséget kapjanak, ne csak a luxusbaloldal üres ígéreteit. Egy cselekvő, a vidék és a mezőgazdaság érdekeit szem előtt tartó kormányra van szükség, mely fontosnak tartja a magyar föld és a gazdák védelmét, boldogulását!
Lengyel Zoltán
a Fidesz-frakció Mezőgazdasági Kabinetjének vezetője