Elvették a pénzüket, népszavazást kezdeményeznek
Népszavazást kezdeményez a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete (SZESZE) az oktatási és szociális intézmények értékmegőrző állami normatív támogatása érdekében - közölte Pósfai Gábor, a SZESZE alelnöke kedden az MTI-vel. Ugyanis jelentős elvonás várható a bentlakásos szociális intézmények jövő évi állami támogatásában.
Dátum: 2005-12-13 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:52.317340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mivel a legfrissebb információink szerint továbbra is jelentős elvonásra kell számítani a bentlakásos szociális intézmények jövő évi állami normatív támogatásával kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy népszavazási kezdeményezést indítunk, amelyik egy hosszabb távú megoldást céloz annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg évről évre a támogatások csökkenése - mondta Pósfai Gábor telefonon az MTI-nek.
Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdést fogalmaztuk meg: "Akarja-e ön, hogy az oktatási és szociális intézményeket megillető állami normatív támogatások értékmegőrzése érdekében a támogatás egyik évben sem legyen kevesebb, mint amennyi a megelőző esztendőben volt?" - mondta Pósfai Gábor.
Ez két olyan ágazat, amelyik a költségvetési törvény hatálya alá tartozik, léte az állam finanszírozásától függ - tette hozzá.
A népszavazási kezdeményezést szerdán adja be a szervezet az Országos Választási Bizottságnak (OVB) hitelesítés céljából. Amennyiben az OVB hitelesíti az aláírásgyűjtő ívet, a jogszabály értelmében az egyesületnek 200 ezer hiteles aláírást kell összegyűjteni a népszavazás kiírásához.
Az alelnök elmondta azt is, hogy a köztársasági elnöknél kezdeményezni fogják a költségvetési törvény előzetes normakontrollját is a szerzett jogok védelmében.
Emellett sajtó-helyreigazítási kérelmet nyújtunk be az esélyegyenlőségi minisztérium december másodiki, a SZESZE tüntetése kapcsán íródott közleménye miatt, mivel az az egyesületet negatív színben tüntette fel - tette hozzá az alelnök.
MTI - fideszfrakcio.hu