Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csányi János és Vidnyánszky Attila a debreceni színház élén

Csányi János lett a debreceni Csokonai Színház igazgatója - erről döntött kedden a debreceni önkormányzat közgyűlése. Csányi János Csutka Istvánt váltja a vezetői poszton, akinek megbízatása 2005. december 31-én jár le. Az új igazgató megbízása öt évre szól.


Dátum: 2005-12-13 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:53.803533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A debreceni önkormányzat közgyűlése egyhangúan, ellenszavazat nélkül fogadta el a pályázó személyét az intézmény vezetői posztjára, amelyre Csányi János egyedüliként pályázott.

A debreceni Csokonai Színház művészeti igazgatója Vidnyánszky Attila, a beregszászi Magyar Nemzeti Színház vezetője lesz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek