Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Die Presse: mégiscsak volt mutyi a Budapest Airport eladásánál?

Állítólag csereüzlet történt a Budapest Airport magánosításánál: a BAA megemeli az ajánlatát, de nem kell mindenben megfelelnie a kiírásoknak - olvasható a Die Presse írásában. A Budapest Airport magánosításának néhány, "gyanús" részletét feszegeti a konzervatív osztrák napilapban Peter Martos A budapesti brit repülőtér című írásában.


Dátum: 2005-12-13 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:54.092814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a szerző az alcímben megjegyzi: Blair látogatása segíthette a döntést. Formailag még versenyben vannak a repülőtérért a német konkurensek is, de sem a frankfurti Fraport sem a Hochtief építőipari konszern (az athéni, düsseldorfi és hamburgi repülőtér üzemeltetője) nem rendelkezik valós eséllyel.

A szakmán belül azt találgatják, hogy miért voltak hajlandóak a britek jelentősen felemelni az ajánlatukat. 464,5 milliárd forintot (1,83 milliárd euró) hajlandóak adni a repülőtér 75 százalékáért mínusz egy szavazatért, s az üzemeltetés 75 éves bérletéért. Az őszi licit során - melyet később érvénytelennek nyilvánítottak - a legmagasabb ajánlat 390 milliárd forinttal a Hochtieftől érkezett. Mely a Magyar Hírlap szerint ezúttal is a legjobb ajánlatot tette, főként ha a foglalkoztatási ígéretet is figyelembe veszik. Ezt a szempontot az ÁPV azért értékeli olyan magasra, mert a szakszervezetek üzemi tanácsa minden eszközzel - büntető feljelentésekkel is - tiltakozott az eladás ellen.

Úgy tűnik, hogy a brit BAA is ígéretet tett a foglalkoztatási tervének javítására, mert amúgy is szükségük van mindenkire, hogy megvalósíthassák az ígért 100 milliárd forintos befektetéseiket. A britek eredetileg 20 százalékkal csökkenteni kívánták a foglalkoztatottak számát, ekkorára becsülték a túlfoglalkoztatás arányát. Akkor kívántak csak új munkatársakat alkalmazni, ha a növekedés azt megengedi.

Ebben feltételezhetően nem lesz hiány, a budapesti repülőtér számít Kelet-Európa (?) leggyorsabban növekvő légi csomópontjának. Október végéig Ferihegyen közel hétmillió utast számoltak, ami a 2004-es adatokhoz képest 27 százalékos növekedést jelent. Szakértők szerint a térség fontos légi útkereszteződése lesz a régióban - kemény konkurenciaharcban a bécsi repülőtérrel.

Egyes megfigyelők a BAA nyomulását a brit miniszterelnök budapesti látogatásával hozzák kapcsolatba. Híresztelések szerint egy csereüzlet történt: a BAA megemeli az ajánlatát, de nem kell mindenben megfelelnie a kiírásoknak. Más források szerint a befektetéseknél általában előnyben részesítik a brit pályázókat. De a megállapodás bírálói arra a tényre utalnak, hogy a britek hónapokig kérették magukat, míg felemelték az ajánlatukat - s a Blair látogatása után azonnal módosították eredeti ígérvényüket. A politikai spekulációk "koronatanújaként" nem csekélyebb személyt, mint a BAA elnökét, Mike Clasper említik. Ő nem sokkal korábban annak a reményének adott hangot, hogy Ferihegy privatizációja "a leendő magyar kormány számára is elfogadható" lesz. Ezzel arra a tényre utalt, hogy Ferihegy privatizációra történő meghirdetését a korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor pártja keményen támadta.

Részlet Keresztes Lajos szemléjéből, MNO

Kapcsolódó elemek