Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Garantálni kell a környezet védelmét, nem beszélni róla

Persányi Miklós ma is bizonyítékát adta, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány csak a propagandához ért, nem a kormányzáshoz. Megalapozatlan sikerjelentése hemzsegett a valótlanságoktól, csúsztatásoktól és a visszamutogatástól. A Fidesz azonban úgy véli: nem szabad engedni, hogy a luxusbaloldal visszarángassa az országot a tegnap vitáiba.


Dátum: 2005-12-13 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:54.423610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A környezetvédelem terén is a holnap teendőire kell koncentrálni. Változtatni kell azon, hogy az érzéketlen kormányzat folyamatosan ellehetetleníti a környezetvédelmi hatóságokat, szétveri a jól működő struktúrát, elbocsátja a legjobb szakembereket, és mindezt pozitív eredményként, az igazgatási rendszer modernizálásaként tünteti fel.

A közelmúlt nagy visszhangot keltett környezeti katasztrófái, a gyakori folyószennyezések is azt mutatják, hogy komoly hiányosságok vannak a környezetvédelmi hatósági rendszerben, és a költségvetési források sem elegendőek a feladatok megfelelő ellátására. Ezen változtatni kell!

Magyarországnak olyan környezetvédelmi politikára van szüksége, amely nem csupán beszél a változás fontosságáról, hanem rendelkezik a változtatáshoz szükséges tudással, tapasztalattal.

Turi-Kovács Béla,

a Fidesz-frakció Környezetvédelmi Kabinetjének vezetője

Kapcsolódó elemek