Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszország elutasítja az EU javaslatát

Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök pénteken elutasította az Európai Uniónak a kalinyingrádi területen lakók utazásaira vonatkozó legfrissebb javaslatát


Dátum: 2002-09-27 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:46.839289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel az EU tervezett bővítése után a Lengyelország és Litvánia által közrefogott kalinyingrádi körzet az EU-ba ékelődött terület lesz, s lakosainak vízum kell ahhoz, hogy "az igazi" Oroszországba utazzanak, az Európai Bizottság egyszerűsített átutazási dokumentum bevezetését javasolta számukra.

Az orosz kormányfő szerint ez az indítvány nem oldja meg a problémát, csak megismétli - még ha más megfogalmazásban is - a többszörös vízumokra vonatkozó korábbi javaslatot. Ha alaposan megvizsgáljuk, azt is mondhatjuk, hogy az Európai Unió külön kalinyingrádi útlevél bevezetését javasolja Oroszországnak - mutatott rá a miniszterelnök.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek