Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mucuska-gate az USA-ban: 13 évet kapott a kémnő szeretőt tartó diplomata

Bűnösnek vallotta magát egy volt amerikai diplomata, aki bizalmas iratokat vitt ki a külügyminisztériumból, és hazudott egy tajvani hírszerző nőhöz fűződő kapcsolatáról. Donald Keysert keddi lapbeszámolók szerint 13 évi börtönnel és félmillió dollár pénzbüntetéssel sújthatja az ügyét tárgyaló virginiai bíróság, amely februárban hoz ítéletet.


Dátum: 2005-12-13 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:55:57.628352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keyser három évtizedes pályafutása során egyebek között az Egyesült Államok pekingi és tokiói nagykövetségén szolgált, és a külügyminisztérium hírszerző részlegénél, a Hírszerzési és Kutatási Irodánál dolgozott, mielőtt a kelet-ázsiai ügyek második számú illetékesévé nevezték ki a tárcánál.

A diplomata az ügyészséggel kötött vádalku alapján hétfőn bűnösnek vallotta magát a hatóságok előtt tett hamis nyilatkozat és bizalmas iratok elmozdításának két vádpontjában.

A 62 éves Keyser 2002-2004 között tartott kapcsolatot a tajvani hírszerzés egyik tagjával, a 34 éves Isabelle Chenggel, akivel több alkalommal volt magánjellegű légyottja Washingtonban, s telefonon, elektronikus levelezésben rendszeresen érintkeztek egymással.

Keyser 2003 szeptemberi hivatalos pekingi látogatása után négy napra Tajvanra utazott, hogy ott találkozzon Isabelle Chenggel és noha az előírások szerint jelentenie kellett volna, kinek a társaságába fordul meg, ezt azonban nem tette meg. A nős diplomata tagadja, hogy személyes kapcsolatuk szexuális viszony lett volna.

A másik vádpont szerint Keyser több mint 3600 dokumentumot vitt haza hajlékony lemezen vagy laptopján, köztük közel harminc szigorúan titkos iratot is.

Az Egyesült Államok Tajvan biztonságának a szavatolója, a diplomáciai kapcsolatokat azonban 1979 óta Kínával tartja fenn, amely a szigetet szakadár tartománynak tekinti.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek