Szobrot állít Nagy Imrének a bányászváros
Tizenöt évvel ezelőtt a nehézipar összeomlása miatt Tatabánya lakói sokat nélkülöztek, a negyedik ciklusát töltő polgármester ideje alatt azonban felvirágzott a város. Az éppen folyamatban lévő beruházások közül csak egy a Bridgestone gumigyár betelepülése, amely néhány hét múlva már hozzákezd a gyárépítéshez. A város jövőre szobrot készül állítani Nagy Imrének, ezt most jelentette be Bencsik János polgármester.
Dátum: 2005-12-13 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:00.550081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2006-os választásokon a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeként induló polgármester, Bencsik János a felállítandó Nagy Imre-szoborról azt mondta a Hídlapnak: Komárom-Esztergom megye központja, Tatabánya méltó módon szeretne megemlékezni az 1956-os forradalomról, ezért a képviselő-testület kétmillió forinttal járul hozzá Nagy Imre mellszobrának felállításához. A megvalósításhoz persze több pénzre lesz szükség, ezért azt remélik, hogy a közadakozásnak köszönhetően összejön a szükséges, öszszesen 4,5-5 millió forint.
Ugyanakkor elkövetnek mindent annak érdekében, hogy Mindszenty bíborosnak is méltó emléket tudjon állítani a város.
A város életében azonban nemcsak 1956-ban, hanem a rendszerváltás óta is adódtak problémák. A nehézipar összeomlását követően kilátástalan helyzetbe került a város és vonzáskörzete a foglalkoztatás szempontjából. Minden családban volt legalább egy munkanélküli. A legfontosabb feladat az volt tehát, hogy megélhetést, kenyérkereseti lehetőséget biztosítsanak az embereknek. Az erre való felkészüléssel és a tényleges munkahelyteremtéssel telt el az elmúlt 10-15 év. A negyedik polgármesteri ciklusát Tatabányán töltő parlamenti képviselőjelölt kifejtette: ma már mindenkinek van lehetősége a munkára, aki saját sorsáért felelősséget érez. Bencsik szerint a közeljövőben a szakképzési reform megvalósítása a legfontosabb feladat, mivel csak így teremthető elő a fejlődéshez nélkülözhetetlen szakképzett munkaerő. E tekintetben viszont a szülők hozzáállását is meg kell változtatni. A jelen és a jövő szempontjából a gazdasági és kulturális fejlesztést, valamint az otthonteremtést nevezte fő célkitűzésnek, és e területeken már komoly lépések is történtek.
Tatabányán nem csak terveznek, javában zajlik a munka is: jelenleg két japán autóipari beruházás van folyamatban. Az egyik beruházó az AGC, amely jövő év elején kezdi meg a szélvédők gyártását a tatabányai üzemben, a másik pedig a Bridgestone gumiabroncs gyár, amelynek a földmunkái befejeződtek, és a tél végén megkezdik a gyár építését. Mindezek stabil munkahelyeket teremtenek majd.
Az otthonteremtés is nagy léptékkel halad előre, a város három körzetében folynak magánberuházás keretében beépítések, valamint sor kerül egy több száz családiházat befogadó terület közművesítésére is, amelyek az elkövetkezendő két év családi házépítési igényeit fogja kielégíteni.
A szórakozásra, rekreációra is gondot fordítanak, korszerűsítik a labdarúgó stadiont és tavasszal felújítják a sportcsarnokot, valamint a városi nyitott strandot. Mindezek városi forrásból valósulnak meg, két év alatt kilencszázmillió forintból. Megjelent egy magánberuházó is e területen, aki közel ötmilliárd forintból szórakoztató központot létesít a városban. Bencsik János beszámolt arról is, hogy már csak a parlament döntésén múlik a Jászai Mari Színház teljes körű rekonstrukciójának megvalósítása is. Kétmilliárd forintos címzett támogatási igényt nyújtottak be a projektre, amelyet a kormány előzetesen jóváhagyott. Ha minden jól alakul, őszszel elkezdődhet a munka.
Esztergom-Tatabánya eltérő szerepével kapcsolatban Bencsik János elmondta, hogy a városok fejlődését, szerepét a múltja nagyban meghatározza. Ezért Tatabánya mindig is a megye ipari és szolgáltató-kereskedelmi központja lesz, ami persze nem jelenti azt, hogy az itt élőknek ne lennének hasonló kulturális igényei, mint a királyi városban. Ezt szolgálja a színház fenntartása és rekonstrukciója, de a művészeti csoportok is egyre nagyobb elismertségben részesülnek. Köztük említette a megfiatalodott szimfonikus zenekart, az Évszakok Kamarazenekart és a Bányász Táncegyüttest.
A Fidesz színekben elsőként egyéni jelöltként induló polgármester képviselői céljairól is beszélt lapunknak. Úgy látja, hogy a város további fejlődése csak külső források bevonásával valósulhat meg, és ez szerinte az összes megyei városra, településre igaz. Az elmúlt ciklusokban, amikor baloldali országgyűlési képviselők tevékenykedtek a városért és a megyéért, nagyon szerény fejlesztési támogatások érkeztek. Ezen mindenképpen változtatni kell, jelentette ki, különben a régió többi városa lépéselőnyre tesz szert, aminek az egész megye lakossága fogja kárát látni. Vagyis az állami pénzek önkormányzatokhoz való juttatása a fő érdek. Azon a hibás beállítottságon is változtatni kell szerinte, hogy Komárom-Esztergom megye a munkás múltjából következően, hagyományosan baloldali beállítottságú, és ha baloldali kormányok regnálnak, a hűséges szavazók - fejlesztések megvalósítása nélkül is - támogatni fogják őket. Az uniós forrásokhoz való hozzájutás is a kormányzaton keresztül valósul meg, és ha ebbe képviselői szinten nem tud valaki beleszólni, szerényebb mértékű forrásbeáramlásra lehet majd számítani. Pedig a támogatásra nagy szükség van, hiszen az önkormányzati forrás ma már kevés, ahhoz hogy ne maradjon le egy térség. Összefogásra van szükség a választókerületek között, hiszen a fejlesztéseknek a városhatárok nem szabnak határt, fejtette ki véleményét Bencsik János.
Forrás: Hídlap