Jövőre kevesebb jut mindenkinek
Nagyon rossz szerkezetű a jövő évi költségvetés; mind az egészségügyre, mind az oktatásra kevesebb pénz jut mint az idén, s rosszabb lesz a településeknek is - mondta Varga Mihály, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere kedden Kaposváron sajtótájékoztatón.
Dátum: 2005-12-13 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:01.414411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagyon rossz szerkezetű költségvetést fogadtunk el végül, vagy fogadott el a parlament többsége, hiszen jövőre ezek a területek kevesebbet kapnak, mint az idén, rosszabb lesz a településeknek, kevesebb jut oktatásra, hiszen normatívák szűnnek meg, és kevesebb jut egészségügyre is tekintettel arra, hogy mind a gyógyító-megelőző kassza, mind a gyógyszerkassza kevesebb pénzhez jut - mondta Varga Mihály. Hozzátette: "tehát ebből a szempontból nagyon kritikus helyzetet látunk 2006-ra".
Közlése szerint azért, hogy "a rossz helyzet kevésbé rossz legyen", javaslatot tettek, éspedig a körbetartozások megszüntetésére, arra, hogy az állam fizesse vissza "tisztességesen" az áfát, hozzanak létre garanciaalapot a munkahelyek megőrzésére, az állami beruházásoknál az állam azonnal fizessen, "ne tartsa vissza a pénzt", az uniós pályázatoknál pedig az állami előfinanszírozást 25 százalékáról emeljék meg a duplájára.
MTI - fideszfrakcio.hu