Mezőberény töretlen fejlődését támogatja a Fidesz
Mezőberényben a már három ciklus óta polgármesterként tevékenykedő Cservenák Pál Miklóst támogatja a Fidesz, az MDF, az MKDSZ és a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége által létrehozott koalíció - jelentette be pénteken Erdős Norbert, a térség fideszes parlamenti képviselője Békéscsabán.
Dátum: 2002-09-27 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:48.906444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékoztatón elmondta, hogy a polgári erők a függetlenként induló jelenlegi polgármester személyének támogatásában látják annak a garanciáját, hogy a 11 ezer lakosú város tovább fejlődhet.
Harmati László, az MDF városi kompenzációs listájának vezetője hozzátette, hogy a polgármester hivatali idejében töretlenül fejlődött a város, hiszen például a költségvetése a négy évvel ezelőtti 1 milliárd forintról 2,5 milliárd forintra, vagyona pedig csaknem félmilliárd forinttal növekedett.
Az elmúlt négy évben a városban kiépült a szennyvízcsatorna- hálózat fele, megépült 77 szociális bérlakás, az utak 95 százaléka már szilárd burkolattal van ellátva, és több mint hatezer méter járdát sikerült felújítaniuk.
- A város költségvetése a polgármester biztos kezében van, s mint eddig is, a továbbiakban sem kívánjuk a működési költségeket hitellel finanszírozni - szögezte le Harmati László.
Kijelentette: az önkormányzati választásokat követően be kell temetni a "lövészárkokat" és a képviselő-testületbe bejutott összes városatyával közösen kell munkálkodni a város további fejlődése érdekében.
MTI - fidesz.hu