Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyi termék - közös érték

A Magosfa Alapítvány helyi termékek felmérésébe kezdett a Dunakanyar és az Alsó-Ipoly mente 17 településén. A program során adatbázis készül a legalább 51 százalékban helyi értéket (munkát, alapanyagot) tartalmazó termékekről, így az élelmiszerekről, iparos- és kézműves termékekről, majd azokat többféle módszer segítségével - honlapon, információs táblákon, szórólapon - próbálják minél szélesebb körben megismertetni.


Dátum: 2005-12-14 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:03.858047, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A program első szakasza során, amely 2005. december 15-én zárul le, újságokban, a polgármesteri hivatalokban, illetve honlapról letölthető adatlap segítségével gyűjtik össze az alapinformációkat. 2006 januárjától személyesen keresik fel azokat, akik adatlapot küldtek vissza. A helyi termékek "reklámozását" 2006 tavaszától végzik. A konkrét program a nyár közepén zárul, de a helyi termékek sorsát a későbbiekben is figyelemmel kísérik.

A Magosfa Alapítvány 2004-ben három szakaszból álló, szennyező-forrás felmérési és felszámolási programot indított az Alsó-Ipoly mentén. A program első két szakaszának tevékenységei - szennyező-források felmérése, részbeni felszámolása, adatbázis kialakítása - 2004. decemberétől 2005. augusztus végéig zajlottak. Következő lépésként a helyi, valamint a környezetbarát termékek felmérésével, népszerűsítésével foglalkoznak.

Szeptemberben indított projektjükben a következő tevékenységeket folytatják:

Először a helyi termékek felmérését segítő kérdőívet állítottak össze, és eljuttatták Bernecebaráti, Kemence, Tésa, Perőcsény, Vámosmikola, Nagybörzsöny, Ipolytölgyes, Letkés, Ipolydamásd, Szob, Márianosztra, Kóspallag, Zebegény, Nagymaros, Kismaros, Verőce, Szokolya, Vác vállalkozóihoz, őstermelőihez, lakosaihoz.

A beérkezett adatlapokat értékelik, kiválasztják a helyi termékeket, amelyek megfelelnek a következő szempontoknak: helyben termelt alapanyagból, helyi lakos(ok) helyben állítjá(k) elő - minimum 51 százalékban tartalmaz helyben hozzáadott értéket - és helyben, de legfeljebb 50 km-es körzeten belül értékesítik.

A helyi termékeket széles körben népszerűsítik:

A települések központjában a helyi termékeket bemutató információs táblákat állítanak fel, amelyeken az adott településen található helyi termékek nevét, jellemzőit illetve előállítójának nevét, valamint azt a címet tüntetik fel, ahol meg lehet vásárolni. Ugyanezen adatokat szórólapon is megjelentetik a helyi lakosok és az ide látogató turisták számára. Az alapítvány honlapján (www.magosfa.hu) "Helyi termékek" linket létesítenek, amely tartalmazza a felmérés alapján készült adatbázist, és a helyi termékek fogyasztásának fontosságát, előnyeit, lehetőségeit bemutató írásokat. Az adatlap és útmutató megtalálható a felsorolt községek Polgármesteri Hivatalaiban, Vácon a Magosfa Alapítvány irodájában; valamint letölthető az alapítvány honlapjáról (www.magosfa.hu).

Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány

os - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek