Eretnekper indult egy amerikai katolikus pap ellen
Eretnekség címén indult per egy, a pápai csalhatatlanságot kétségbe vonó katolikus pap ellen az Egyesült Államokban.
Dátum: 2005-12-14 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:05.877178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kaliforniai San Bernardino egyházmegyében működő Ned Reidy atya egy olyan felekezetbe lépett át, amely nem ismeri el a katolikus egyházfő tévedhetetlenségét, nőket is pappá szentel, melegektől sem tagadja meg a szentáldozást és a Vatikánhoz képest megengedőbb álláspontot képvisel a válás és a születésszabályozás kérdésében is. A pap nem jelent meg a keddi tárgyaláson az egyházi bíróság előtt, mert már nem tekinti magát katolikusnak, az ellene indított eljárást "középkori boszorkányüldözésnek" nevezte.
Ugyanebben az egyházmegyében 2003-ban már lezajlott egy eretnekper, amelyben megfosztották papi tisztségétől Anthony Garduno atyát, mert a papok nősülését engedélyező gyülekezetet szervezett. Kánonjogi szakértők szerint napjainkban nagyon ritka az eretnekper, az Egyesült Államokban sem tudnak más esetről.
MTI - fideszfrakcio.hu