Luxusbaloldali tapasztalatgyűjtés Csepelen
December 13-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Csepelre érkezett, hogy a gyermekszegénység felszámolásával kampányoljon. Az eszmecserére nem hívták meg a nagycsaládosok képviselőit, a csepeli MSZP pedig a gyermekszegénység leküzdése iránti elkötelezettségét még aznap infláció feletti iskolai és óvodai áremelésekkel, és a polgármesternek adott 3 millió forintos luxusjutalommal fejezte ki.
Dátum: 2005-12-14 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:08.159361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Csepelen a gyermekszegénységgel kampányolt, "a kerületben dolgozó, a gyermekszegénység felszámolásában érintett civil és önkormányzati intézmények képviselői előtt"- szólt a hír kissé falsul, hiszen nem hívták meg, sem a legnagyobb ilyen szervezet, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének csepeli képviselőit, sem az önkormányzat szakbizottságát.
A milliárdos miniszterelnök úgy fogalmazott, "tapasztalatot jött szerezni", s azt ígérte, hamarosan elkészül a gyermekszegénység elleni nemzeti program. Régen rossz, ha a magyar kormányfő ciklusának alkonyán akar tapasztalatot szerezni arról, hogy a Csepelen élő szegény családoknak egy év alatt sem jut annyi, amit Gyurcsány Ferenc naponta szórhat el luxuséletmódjának fenntartására.
A halmozottan hátrányos helyzetű csepeli családoknak nem újabb és újabb, de soha meg nem valósuló álprogramokra, hanem az elmúlt négy év során tett MSZP-s ígéretek beváltására lett volna szüksége. Mennyivel könnyebben, biztonságosabban élhetnének a csepeliek, ha megvalósult volna a 2002-es kormányprogramban foglalt miniszterelnöki ígéret: az ingyenes bölcsődei és óvodai ellátás, a térítésmentes iskolai étkeztetés és az ingyenes tankönyvek.
A rendezvényen a Csepeli Családsegítő Szolgálat vezetője a szegénység legégetőbb problémájának a munkanélküliséget és a nagyhátralékos családok gondjait nevezte meg. Éppen ennek okán kell a csepelieknek törvényi garanciát kapniuk arra, hogy a meglévő munkahelyeik nem szűnhetnek meg a vállalati körbetartozás és a kormányzat rossz döntései miatt. De meg kell védenünk a családokat a közüzemi díjak - villany, víz, gáz, fűtés, tömegközlekedés - arcátlanul nagy arányú, a külföldi tulajdonosoknak luxusprofitot termő emelésétől is. Ehhez azonban gyökeres változásra, s nem a régi, be nem váltott ígéretek szajkózására van szükség.
2006-os kormányra kerülésünk esetén, - a munkahelyek megőrzése, a luxusprofit megszüntetése, a villanyáram 10%-os csökkentése mellett - mi garanciát vállalunk arra is, hogy azonnal visszaállítjuk a Gyurcsány kormány által, éppen a legszegényebbektől, a nagycsaládosoktól elvett családtámogatási rendszer elemeit is.
Németh Szilárd
országgyűlési képviselő
Budapest, 2005. december 14.