Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csőd és a munkahelyvesztés jellemzi az országot

A csőd, a gyárbezárás és a munkahelyvesztés jellemzi ma az országot - közölte Kontur Pál, a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának elnöke szerdán Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2005-12-14 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:14.119831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A kormány szerint dübörög a gazdaság, ugrásra kész a pannon puma, ha ezt magyarra fordítjuk, akkor rohad a gazdaság, csőd csőd hátán, gyárbezárás gyárbezárás hátán, és munkahelyvesztések tömkelege jellemzi Magyarországot" - mondta a politikus sajtótájékoztatóján a Lasselsberger Hungária Kft. hódmezővásárhelyi telephelye előtt, ahol szavai szerint az üzem 260 dolgozója "karácsonyi ajándékként a felmondását kapja meg".

A "luxusbaloldal kormánya" 2002 óta olyan gazdasági környezetet alakított ki, melyben nem tudnak megélni a kis- és közepes vállalkozások, és a munkahelyteremtési támogatások a nagy cégekhez áramlanak - tette hozzá. A kormány 2002-ben azt ígérte, 400 ezer új munkahelyet hoz létre, helyette mára Magyarország a 400 ezer munkanélküli országa lett - jelentette ki Kontur Pál. Az év első nyolc hónapjában az uniós tagországok közül Magyarországon emelkedett legnagyobb mértékben a munkanélküliek aránya, és az utóbbi tíz esztendőben idén indult a legtöbb csődeljárás - mondta a politikus.

Kontur Pál elmondta, országos körutat indítottak, meglátogatnak minden olyan üzemet, ahol nagyarányú elbocsátások történek, és felhívják a kormány figyelmét, hogy megoldást kell találni a megélhetés nélkül maradt emberek helyzetére. A foglalkoztatás bővülést elsősorban a magas adó- és járulékköltéségek akadályozzák, ezért a Fidesz-frakció több törvénymódosítást kezdeményezett - mondta Bernáth Ildikó, a parlament foglalkoztatási bizottságának alelnöke. A jövő héten a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be Orbán Viktor munkahelygarancia-javaslata alapján, amely rendezné a kis- és középvállalkozások számára a ki nem fizetett számlák utáni adózást és áfafizetést; szabályozná az áfavisszafizetés pontos rendjét; azonnali fizetést írna elő az állami beruházások esetén; munkahelygarancia-alapot hozna létre és az uniós pályázatokon nyertes kis- és középvállalkozások számára 50 százalékra emelné az állami előfinanszírozást - közölte a képviselő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek