Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elítélte a kommunista bűnöket az Európa Tanács

Az Európa Tanács politikai bizottsága szerdai párizsi ülésén elfogadta "A totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségessége" című jelentéstervezetet, amellyel a páneurópai szervezet kontinentális szinten erkölcsi elégtételt nyújtana a kommunizmus áldozatainak - közölte az MTI-vel Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki részt vett az ülésen, és több módosító javaslatot nyújtott be a tervezethez annak bizottsági elfogadása előtt.


Dátum: 2005-12-14 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:14.433776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervezetet Lind Blad svéd néppárti politikus terjesztette a bizottság elé. Az ET parlamenti közgyűlése januárban vitatja meg, és remélhetőleg elfogadja - mondta Németh Zsolt. A jelentéssel az a cél, hogy az ET elősegítse a kommunizmus bűneinek tudatosítását a társadalmakban, de különösen a fiatalság körében, valamint a még létező kommunista rendszerek, mozgalmak bukását, illetve visszaszorulását. Összeurópai szinten az egyik legjelentősebb kezdeményezése, hogy az Európa Tanácsban jöjjön létre egy olyan állandó szerv, amely független szakértőkből áll, információkat gyűjt a kommunizmus bűneiről, illetőleg összegzi az ide vonatkozó joganyagot. Országos szinten pedig független szakértőkből létrejönnének a megfelelő nemzeti bizottságok, amelyek a partnerei lehetnének ennek az összeurópai tervnek, illetőleg javaslatokat tennének a tudatosságot fokozó kampányok kialakításához - mondta el a magyar politikus.

Németh Zsolt javaslatára bekerült a jelentéstervezetbe, hogy a kommunista rendszerek által elkövetett bűnök tudatosítását nagyban segítené, ha jogszabályba foglalnák az áldozatok nemzeti emléknapját (ez Magyarországon február 25.), más országokban is létrehoznának a magyar Terror Házához hasonló intézményeket, múzeumokat, és átdolgoznák az iskolai tankönyveket olyan szempontból, hogy azok jobban tudatosítsák a diákokban a kommunista rezsimek bűneit. Fontos volna még, hogy mindenütt megnyissák a kutatók előtt a nemzeti levéltárakat, mert például nagyon sajnálatos, hogy mind a mai napig több nemzeti levéltárhoz, különösen az orosz archívumokhoz jóformán nem lehet hozzáférni - állapította meg a parlamenti képviselő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek