Az inflációba kapaszkodik az MSZP
Az MSZP továbbra sem hajlandó a realitások talaján mozogni, folytatja alaptalan sikerpropagandáját, az emberek megtévesztését. A luxusbaloldal most az inflációba kapaszkodik, mely az egyetlen javuló mutató, mellesleg az egyetlen olyan mutató, mely fölött a jegybank őrködik, nem a kormány.
Dátum: 2005-12-14 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:15.382544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sőt, az érzéketlen kormány az elmúlt három és fél évben az általa felügyelt területeken éppen az áremelésekben, vagyis az infláció gerjesztésében jeleskedett. A Medgyessy-Gyurcsány-kabinet nem ért a kormányzáshoz, csak a propagandához. A magyar gazdaságra leginkább illő jelző nem a "siker", a "kirobbanó lendület", hanem a kiszolgáltatottság, hiszen kiszolgáltattak a munkavállalók, de kiszolgáltatottak vagyunk a nemzetközi nagy cégeknek, a hitelezőknek és a hatóságoknak is. Négy év alatt gyarapodhattunk, erősödhettünk volna, ehelyett az ország a térség éllovasából sereghajtóvá lett. Ma már a magyar kormányon kívül idehaza és Európában mindenki biztos abban, hogy 2008-ra nem sikerül teljesíteni az euró hazai bevezetésének előfeltételeit.
Az emberek változást akarnak, az országnak létkérdés a változás. Ha nem változtatunk, Magyarország végérvényesen leszakad, visszasüllyed az elmaradottságba, belefullad a szegénységbe. Változtatunk kell, különben marad a csőd szélén egyensúlyozó ország, a négyszázezer munkanélküli honfitársunk, az egekbe emelkedő közlekedési, gáz- és gyógyszerárak, tovább nő a már így tetemes államadósság.
Domokos László (Fidesz)
az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának alelnöke
fideszfrakcio.hu