Megvétózná Lengyelország az új brit uniós költségvetési javaslatot?
Elutasította szerdán Kazimierz Marcinkiewicz lengyel miniszterelnök Nagy-Britannia új javaslatait az európai uniós költségvetésre, és vétót helyezett kilátásba. Varsóban tartott rövid sajtóértekezletén leszögezte: "az új költségvetési ajánlat semmiképp sem elégít ki bennünket". Hozzáfűzte: ha a költségvetési tervezet a jelenlegi formájában kerül az EU csütörtökön kezdődő csúcsértekezlete elé, Varsó meg fogja vétózni.
Dátum: 2005-12-14 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:16.729860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyelország a tavaly az EU-hoz csatlakozott kelet-európai államok legnagyobbika, és ezért a neki szántnál nagyobb összegre számított. A jelenleg az EU soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia áttervezett költségvetési javaslata alapján Lengyelország 1,2 milliárd euróhoz jutna. Ez magasabb, mint a még múlt héten javasolt összeg, a jelek szerint azonban Lengyelország ezt is kevesli.
Tony Blair brit kormányfőnek címzett üzenetében Marcinkiewic úgy fogalmazott: "Tony, javaslom és kérem Tőled, ne tégy úgy, mint ha előre akarnál lépni egyet, hanem lépjél ténylegesen kettőt vagy akár hármat is".
Danuta Hübner, az EU regionális politikáért felelős - egyébként lengyel - biztosa a TVN24 varsói hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélte: "jó úton haladunk ugyan, de még messze vagyunk attól, amire Európának szüksége van".
MTI - fideszfrakcio.hu