Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush: Amerika csak a győzelem kivívása után távozik Irakból

Az Egyesült Államok nem távozik dolgavégezetlenül Irakból, amely a demokrácia mintaképe lesz - ígérte George Bush amerikai elnök szerdán a washingtoni Woodrow Wilson Központban elhangzott beszédében. Az elnök türelmet kért az amerikaiaktól, hangsúlyozva, hogy a csütörtöki parlamenti választások után időt kell hagyni az irakiaknak, hogy megalakítsák az első, alkotmányosan megválasztott kormányukat. "Az előttünk álló munka türelmet követel mind az irakiaktól, mind tőlünk" - mondta.


Dátum: 2005-12-14 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:18.246395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utóbbi időben ez volt az elnök negyedik beszéde, amely arra irányult, hogy meggyőzze az amerikai közvéleményt iraki politikájának a helyességéről. Az USA Today/CNN/Gallup szerdán közétett felmérése szerint az amerikaiak 59 százaléka helyteleníti Bush iraki politikáját.

George Bush hangsúlyozta, hogy elnökként őt terheli a felelőség az Irak elleni katonai fellépésről hozott döntésért. A hírszerzési értesülések a tiltott fegyverekről ugyan tévesnek bizonyultak, a döntés mégis helyes volt, mivel Szaddám Huszein volt iraki elnök fenyegetést testesített meg, és az amerikai nép és a világ jól járt azzal, hogy már nincs hatalmon. Az elnök hozzátette, hogy az ő felelőssége az is, hogy az amerikai hírszerzés megreformálásával kijavítsa a hibát. Ismét elutasította a hírszerzési információk szándékos manipulálásának a vádját, amelyeket szavai szerint most olyan politikusok hangoztatnak, akik ugyanazokat az értesüléseket látták, mint ő, és amelyek alapján megszavazták felhatalmazását a bagdadi rezsim elleni katonai ellépésre.

"Azért vagyunk Irakban, mivel mindig is több volt a célunk annál, mint hogy elmozdítsuk a brutális diktátort. A cél az, hogy Irak szabad és demokratikus legyen. Addig nem távozhatunk és nem is távozunk, amíg ki nem vívjuk a győzelmet" - hangsúlyozta. Egyebek között emlékeztetett arra, hogy a II. világháború után sokan kételkedtek abban is, hogy Japánban megteremthető a demokrácia, de Harry Truman elnök szerencsére kitartott meggyőződése mellett. A terroristák ki akarják űzni Amerikát és szövetségeseit a közel-keleti térségből, meg akarják kaparintani Irakot, a távlati céljuk pedig az, hogy birodalmat hozzanak létre Indonéziától Spanyolországig - mondta.

Bush elnök azt ígérte, hogy Irak a közel-keleti térségben a demokrácia mintája lesz, amely megihleti majd a reformereket Damaszkusztól Teheránig. Ismét elutasította a kivonás menetrendjét sürgető hangokat. Leszögezte, hogy a mesterséges határidő a katasztrófa receptjét jelentené, a terroristáknak azt üzenné, csak ki kell várniuk, hogy elérkezzen az ő idejük. A terroristák tudják, hogy katonailag nem tudják Amerikát legyőzni, ezért az akaratát akarják megtörni, hogy dolgavégezetlenül távozzon Irakból. Ez azonban nem fog megtörténni - szögezte le. Megismételte, hogy a célok megvalósulása, nem a határidők határozzák meg az amerikai csapatcsökkentés mértékét.

Bush elnök elutasította azokat az állításokat, hogy az iraki szerepvállalás szítja a terrorizmust. Az Egyesült Államok - hangoztatta - nem volt Irakban, amikor 1993-ban fel akarták robbantani a Világkereskedelmi Központot, sem 1988-ban, amikor felrobbantották a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetséget, sem 2000-ben, amikor a Cole hadihajó 17 tengerészének az életét kioltották, és nem volt Irakban a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadáskor sem.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek