Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vandálok előtt már nincs országhatár

A Mária Valéria híd nem egyszerűen folyami átkelő, több annál, mögöttes tartalma, sajátos történelme miatt különösen fontos a Duna-hidak között, most mégis vandálok áldozata lett - írja az esztergomi Hídlap.


Dátum: 2005-12-14 20:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:19.148628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mária Valéria híd országokat köt össze, a megbékélést és az összefogást szimbolizálja 2001-es újjáépítése óta. Éppen ezért szomorú látni, hogy rombolás és a vandalizmus áldozata lett a párkányiak és esztergomiak közös büszkesége. Ismeretlen tettesek festették össze a hídlábakat a héten, az elkövetők valószínűleg fiatalkorúak voltak, akik sokszor fel sem mérik tettük jelentőségét. Keil István, az esztergomi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy amennyiben fény derülne az elkövetők kilétére, rongálás címén járhatnának el ellenük, a fizetendő kártérítés összege pedig az az érték lenne, amibe a helyreállítás kerülni fog.

Mivel a híd körüli kamerarendszer gyenge minőségű képeket szolgáltat, az alezredes szavaival élve "csak annyit látunk rajta, hogy az illető ember, és földig ér a lába", sajnos nem sok remény van arra, hogy be lehetne azonosítani a naiv-amatőr "művészeket". A Mária Valéria híd üzemeltetője-fenntartója a tatabányai székhelyű Magyar Közút Kht. Komárom-Esztergomi megyei területi igazgatósága. A vandál akcióról ők is csak a Hídlaptól értesültek, ezután foglalkoznak csak az üggyel, így tegnap délután még nem tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy mikor tüntetik el a graffitiket a hídról.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek