Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csornán vendégeskedik a Steinway művésze

Hegedűs Endre zongoraművész lesz a csornaiak vendége a 25., jubileumi Beszédes estén. Áder János még 2001-ben kezdett beszélgetni Magyarország hírességeivel a csornai publikum előtt, akkor még senki nem tudta, hogy a város egyik legrangosabb kulturális eseménysorozata kezdődik.


Dátum: 2005-12-14 20:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:19.468468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtök este, a 25., jubileumi alkalommal különleges zenei csemegét kapnak a csornai polgárok, hiszen a vendég egy világhírű művész. Hegedűs Endre, Liszt-díjas zongoraművész már hat évesen teljes biztonsággal zongorázott két kézzel. Nyolc évesen a hódmezővásárhelyi zeneiskolába járt, mindjárt a harmadik osztályba vették fel, majd Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tovább zenei tanulmányait. Zeneakadémiai tanulmányait 1979-ben fejezte be.

Eddigi fellépéseinek a száma meghaladja a 2100-at, nagy sikerrel vendégszerepelt Európa számos országában, Ausztráliában, Japánban, Dél-Koreában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Előadói munkásságáért 1997 októberében a Liszt Ferenc Társaságtól a háromévenként kiosztásra kerülő Cziffra György-díjat kapta meg.

A Steinway Központ New Yorkban a művésznek 1999 márciusában a Steinway Artist címet adta. Ugyanezen esztendőben Angliában a világ legjobb háromszáz aktív zongoraművésze közé választották.

2000. március 15-én a Magyar Millennium Évében Liszt-díjat kapott.

2004 decemberében Mádl Ferenctől vehette át a Köztársasági Elnök Érdemérme kitüntetést.

Hegedűs Endre a zenei előadást leginkább a gyémántcsiszoló munkájához hasonlítja ezt a folyamatot, "aki hetekig-hónapokig formál és alakítgat egy apró követ, hogy az ily módon elkészült briliáns kristálytiszta ragyogásában aztán mások is gyönyörködhessenek".

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek