EP-támogatás a CIA-börtönökkel foglalkozó bizottság felállításának
Támogatják az Európai Parlament frakcióinak vezetői azt a felvetést, hogy az EP-ben alakuljon ideiglenes bizottság az állítólagos európai CIA-börtönökre vonatkozó információk megvizsgálására - tudta meg strasbourgi forrásból a belga hírügynökség szerdán.
Dátum: 2005-12-14 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:20.094608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést a képviselők várhatóan a témával kapcsolatos csütörtöki szavazáson véglegesítik. Mindazonáltal nem a hagyományos vizsgálóbizottságról van szó, mert mindeddig nem bizonyosodott be, hogy az uniós jogokat sérelem érte.
A testület pontos mandátumáról januárban döntenek.
MTI - fideszfrakcio.hu