A kormány legnagyobb hibája a koncepciótlan kapkodás
A kormány legnagyobb hibája a koncepciótlan kapkodás, ez érhető tetten a vasúttal kapcsolatos intézkedésein is. Kóka Jánost sajnos e területen is cserben hagyta a realitásérzéke. Vasúti reformról hatékonyságról, sikerekről beszél, miközben elfeledkezik a MÁV idei 82 milliárdos veszteségéről, a vasutasok tömeges elbocsátásáról, az Európában példátlanul botrányos motorvonat-tenderről - reagált Arnóth Sándor Kóka Jánosnak a vasúti reformról tett bejelentáéslével kapcsolatban.
Dátum: 2005-12-15 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:26.325515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzat dilettantizmusát jól jelzi, hogy a MÁV egyetlen nyereséges bevételi forrását, az árufuvarozást készül kiszervezni a cégből. Az érzéketlen luxusbaloldal olyan vasúti törvényt akar keresztülvinni a parlamenten, amely a közlekedési ágazat társadalmi szerepét, hatásait teljesen figyelmen kívül hagyva csak piaci, céges érdekeket képvisel. A Vasúti Hivatal felállítása megkettőzése a már eddig is működő állami funkcióknak, és egyáltalán nem a kormányzat által oly sokszor hivatkozott takarékosság irányába mutat. Ezt a jogszabály-tervezetet a Fidesz nem tudja támogatni.
Változásra van szükség, olyan politikára, amely nem csupán beszél a változás, a reformok fontosságáról, hanem rendelkezik a változtatáshoz szükséges tudással, tapasztalattal. A magyar vasutat ismét helyzetbe kell hozni, meg kell szüntetni a MÁV dolgozóinak kiszolgáltatottságát, olyan vasúti szabályozást kell alkotni, mely valóban figyelembe veszi az uniós versenyt, az utasok érdekeit, a munkavállalók jogait és a vasút társadalmi hatásait! - reagált közleményében Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő.
OS - fideszfrakcio.hu