Toporgunk a parlagfű ügyében
Hiába a nagy propaganda, a szocialista öndicséret: a parlagfű elleni küzdelemben nincs semmiféle áttörés, csak évek óta egy helyben toporgás. Három és fél év után világosan látszik: a Medgyessy-Gyurcsány-kormány a parlagfű-probléma megoldására is alkalmatlan.
Dátum: 2005-12-15 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:29.262541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az allergiás emberek idén is csak a kedvező időjárásnak köszönhetik, hogy nem súlyosbodott a helyzetük, nem nőtt a pollen-koncentráció Magyarországon. Az érzéketlen kormányzat a szükséges anyagi forrásokat 2005-ben nem biztosította, és a jövő évi kártyavár-költségvetésben is csak a töredéke szerepel a Kökény Mihály által emlegetett 4 milliárd forintnak, az is az adófizetők 1 százalékos felajánlásaiból! A kormányzat intézkedési tervét a civil szervezetek is tartalmatlannak és értelmetlennek tartják, amely nem hoz igazi megoldást.
Az allergiás betegeknek elegük van a kormány tehetetlenkedéséből, megalapozatlan és betartatlan ígéreteiből. Változásra van szükség, olyan kormányra, amely végre komolyan veszi a parlagfű elleni védekezést, és e súlyos népegészségügyi problémával arányos figyelmet és finanszírozást biztosít a munkához.
Fidesz-frakció
Egészségügyi Kabinet
fideszfrakcio.hu