Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európa Parlament jóváhagyta a jövő évi költségvetést

Az Európa Parlament csütörtökön jóváhagyta az unió 2006-évi 111,969 milliárd euró kifizetését előirányzó költségvetését. Az összeg a 25 tagország bruttó hazai termékének 1,01 százalékát teszi ki.


Dátum: 2005-12-15 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:30.428919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2007-2013 közötti évekre szóló költségvetéstől független a jövő évre szóló költségvetés, amit még az tagországok kormányainak is jóvá kell hagynia. A parlamenti képviselőknek mintegy 100 millió euróval sikerült növelni a büdzsét, ezzel az összeggel juttatják nagyobb támogatáshoz a kutatási-fejlesztési projekteket, valamint a kis-és közepes méretű vállalkozásokat. A költségvetés 275 millió euró erejéig vállalt kötelezettséget az iraki újjáépítésben, illetve a tavaly decemberi szökőár sújtotta országok megsegítésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek