Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koncepció nélküli lakáspolitika

A szocialisták ismét látszatintézkedésekkel kívánják bepótolni azt, amit eddig elhanyagoltak, azonban a luxusbaloldal kormánya nem tudja néhány hónap alatt teljesíteni azt, amit az elmúlt három és fél év során elmulasztott. Koncepciótlan kapkodás jellemzi a jelenlegi lakáspolitikát.


Dátum: 2005-12-15 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:31.020910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érzéketlen kormány újabb kampányígéretekkel próbálja átverni a lakásra vágyó családokat, hiszen olyan lakásprogramokat hirdet meg, amelyek költségvetési alapja teljesen bizonytalan. A kormány az összevissza ígérgetéseivel és a folyamatos megszorításokkal állandó bizonytalanságot gerjeszt a piacon, emiatt alakult ki az a tízezres nagyságú eladatlan lakásállomány, melynek következtében sorozatos csődök, elbocsátások történtek, és százmilliárdos körbetartozás keletkezett. A szakmai szervezetek és a Fidesz évek óta tartó sürgetése ellenére a kormány semmilyen érdemi lépést sem tett a körbetartozások csökkentéséért, sőt ballépéseivel tovább gerjesztette és növelte a bajt.

Ezen változtatni kell! Ezért is fontos, hogy a kormány támogassa a körbetartozások miatt kialakult válság megoldására tett fideszes törvényjavaslatot!Változás kell, hogy az embereket ne hátráltassák az otthonteremtésben, hogy olyan támogatási programok indulhassanak el, amelyek valódi segítséget nyújtanak a lakásra vágyó családoknak!

Mádi László,

a Fidesz-frakció Otthonteremtési Műhelyének vezetője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek