Lettországban az alkotmány kiegészítésével tiltották be a melegházasságokat
Az alkotmány kiegészítésével tiltotta be az azonos neműek házasságkötését csütörtökön a lett parlament.
Dátum: 2005-12-15 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:33.858887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervezetet a kereszténydemokraták terjesztették be, és a dokumentumra 65 képviselő szavazott igennel 6 ellenében 9 tartózkodás mellett. A balti ország homoszexuális szervezetei tiltakoztak a döntés ellen, mert úgy tartják, hogy az sérti az emberi jogokat. Közölték azt is, hogy az ügyet az illetékes európai fórumok elé kívánják vinni.
Vaira Vike-Freiberga lett elnök a szavazás előtt kérte a törvényhozás tagjait, hogy a voksoláskor ne csak érzelmeikre hallgassanak, hanem vegyék figyelembe a kérdés jogi vetületeit is. A lett kereszténydemokraták azt követően terjesztették indítványukat a parlament elé, hogy az idén nyáron Lettország történetében először Rigában nagyszabású melegparádét rendeztek.
MTI - fideszfrakcio.hu