Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hárommilliós jutalommal küzd a szegénység ellen a szocialista megyei elnök

Hárommillió forint jutalmat szavazott meg a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Agócs István szocialista elnöknek. A Fidesz megyei frakciója tartózkodott a szavazásnál. Szerintük a megyei önkormányzat idei hitelállománya annak ellenére tovább nőtt, hogy az elnök legfontosabb feladata éppenséggel ennek mérséklése lenne - írja a Hídlap.


Dátum: 2005-12-15 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:35.052631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az év utolsó megyei önkormányzati ülésén Kerti Katalin, a közgyűlés alelnöke bruttó hárommillió forint jutalom kifizetését javasolta Agócs István elnöknek. Az alelnök vita nélküli szavazásra bocsátotta a jutalom kérdését, amit a Fidesz-frakció tartózkodása mellett a szocialista többségű közgyűlés el is fogadott. Lázár Mózes (Fidesz) a Hídlapnak elmondta, véleményük szerint a megyei közgyűlés elnökének előírt feladatok közül pont a legfontosabb nem teljesült. Az elnök legfontosabb feladata ugyanis éppenséggel az lenne, hogy a költségvetési rendeletben meghatározott és a költségvetési fedezetlenség pótlására előirányzott hitelállomány emelkedését elkerülje. Ez nem történt meg ebben az évben, a hitelállomány tovább nőtt, így a megyei önkormányzat ingatlanjai eladására kényszerül. A Fidesz-frakció ezért tartózkodott az elnöki jutalom megszavazásakor, és azzal sem értett egyet, hogy ebben a kérdésben vita nélküli szavazáson döntsön a szocialista többség. A lap szerette volna megkérdezni a megyei közgyűlés MSZP frakciójának véleményét is, Láposi Elza frakcióvezetőt azonban többszöri próbálkozásunk ellenére sem tudták lapzártáig elérni.

M. Á. (hídlap)

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek